A vármegye közügyei.

Full text search

A vármegye közügyei.
Fontos általános javaslata volt e közgyűlésnek az, a mely a községi jegyzőkről, orvosokról és közgyámokról szólott, Teljes részletességgel intézkedett ez a javaslat a szóban levő állások fontos jogi viszonyairól. A többi ügyek, amelyeket az ez évi gyűléseken tárgyaltak, mind napi érdekűek voltak.
Legtöbb figyelmet érdemelnek közöttük az árvízvédelem ügyei. Ez év tavaszán igen nagy árvíz öntötte el a vármegyét, a mely nemcsak a közönségnek tett borzasztó károkat, hanem a védtöltést is annyira megrongálta, hogy az egész évi munka sem volt elég a kijavításukra. Az alispánok folyton kint voltak vizsgálaton s a tél mégis nagy aggodalmakat hozott. Pál Antal első alispán jelentése szerint a tavaszi és nyári áradások miatt Futak körül a Duna medrében olyan 253zátonyok keletkeztek, a milyeneket épen építeni akartak s így ezek a Duna sodrát elterelik úgy, a hogy mesterségesen akarták elterelni. De ettől az örvendetes segítségtől eltekintve, mindenfelé nagy bajok fenyegettek esetleges erős árvíz idején.
Az 1868-iki tavaszi közgyűlésen szép szavakkal emlékezett meg a vármegye közönsége Petőfi Sándorról, a kinek emlékszobrára gyűjtést rendelt el, Pest város közönségének e czélból küldött átiratát elintézve.
Márczius 3-án hagyták jóvá a vármegyei bizottmány tanácskozásának rendszabályait, amelyek 33. §-ban intézkedtek a közgyűlésről. Határozatot hoztak a szegényügyről, azzal a czéllal, hogy a koldulást és kéregetést egészen megszüntessék. A kérdés tanulmányozására és egységes rendszabályok kidolgozására bizottságot küldtek ki, s a javaslatot a májusi közgyűlés hagyta jóvá.
A májusi közgyűlésen a főispán, ki tagja volt a delegácziónak, megnyitóbeszédében számot adott az ott szerzett tapasztalatairól. Mivel a delegácziókat életrevalóknak találja s egyáltalában úgy látja, hogy a közállapotok a rendes menetbe terelődtek, arra kéri a közgyűlést és az összes tisztikart, hogy bárhonnan jönne is izgatás a fennálló állapotok ellen, haladéktalanúl és tapintatosan intézkedjenek annak a lecsillapítására vonatkozólag. A gyűlés legfőbb tárgya a közmunkaerő igénybe vétele volt. A megye hatósága ez évben 62,891 kettős és 1820 egyes fogatú igás és 180,177 kézi napszám igénybevételére jogosult s ezt a közútak építésénél föl is használja. Egyúttal fölszólítja a községeket, hogy természetben akarják-e megadni a munkaerő járulékát, vagy megváltják pénzzel. Részletezték az útépítést is.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir