Belső zavarok V. István halála után.
Belső zavarok V. István halála után.
V. István halála után, 1272-ben, az ország kormányát a kiskorú IV. László nevében Erzsébet királyné vette át. Ekkor az ország főméltóságai sorában nagy személyi változások történtek.
Joakhim (Joachim), a királyné kegyeltje, visszanyerte tótországi báni méltóságát, a melytől V. István őt megfosztotta, sőt 1272-ben még a tárnokmesterséget és a bácsi főispánságot is megszerezte, melyet 1271 július 3-ától 1272 augusztus 3-ig a Guthkeled nembeli Málczai Pál viselt. (Századok 1888 évf. 24.) De a hatalom csakhamar kisiklott az özvegy királyné kezeiből, hívei kiesek a főhivatalokból és helyükbe 1273-ban az ellenpárt vezérférfiai kerültek, közöttük a Németújváriak is, csak Kemény fia Lőrincz tartotta meg a nádori méltóságot.
Az Erzsébettel tartó kúnok azonban aggódó szemmel nézték a királyné kegyenczének, Joakhim bánnak bukását, azért 1273-ban pártot ütöttek, a hatalom új birtokosai ellen és Bodrog vármegyében, Háj-Szent-Lőrinczen össze is ütköztek a királytól ellenük küldött vitézekkel. (Pauler Gyula i. m. II. 399.) Azonban Lőrincz nádornak sikerült az ellentéteket kiegyenlíteni és így egy időre megmenekült az ország a belháborútól.
Joakhim, a ki 1274-ben a Dráván túl kitűzte a lázadás zászlaját, már 1275-ben ismét visszaszerezte előbbi hivatalait; 1275 június 17-én ismét a tárnok mesteri méltóságában találjuk, 1276-ban pedig újból Bács vármegye főispánja. 61(Wenzel IX. 114. Katona: Hist. Crit. VI. 707.) Bodrog vármegye élén 1274-ben a Csák nembeli Ugron, Pós fia, az Ujlaki család őse állott. De a Csák nembeli Ugron szintén ahhoz a párthoz tartozott, a mely Joakhim megbuktatására törekedett, sőt 1275-ben a székesfehérvári országgyűlésen még a fegyveres támadástól sem riadt vissza. Joakhim azonban erősebb volt ellenfeleinél és így sikerült neki összes hivatalait megtartania egész haláláig (1278). (Szabó Károly: Kún László 33–62.)
A gombosi és futaki honfoglaláskori leletek.
II. Endre. (A bécsi képes krónikából.)
IV. Béla pecsétje.
A II. Ottokárral kitört háború is csak rövid időre szakította meg a pártküzdelmeket. A belzavarokat mindegyre növelte a kúnok magatartása, a kik nem tudtak régi szokásaiktól, nomád élétmódjuktól megválni, sátrak alatt tanyáztak és pogány szertartásaikhoz ragaszkodtak. A szentszék küldöttének, Fermói Fülöp püspöknek sürgetésére, IV. László király végre 1279-ben hozzáfogott a kúnok megrendszabályozásához. A tétényi országgyűlésen (1279 július 15-én) az urak kimondották, hogy a Duna–Tisza közén tanyázó kúnok, oda telepedjenek le véglegesen, a hol IV. Béla király alatt első ízben letelepedtek. (Pauler Gyula i. m. II. 457.) Egyúttal elrendelte a gyűlés azt is, hogy a bácskalocsai érsek egy-egy főúrral és két hitelre méltó nemessel keresse fel a kúnokat és keresztelje meg azokat, a kik még eddig a keresztséget nem vették fel.
E gyűlés határozatainak mindenesetre meg lett volna az óhajtott eredménye, ha azokat végrehajtottak volna; de időközben László beleszeretett egy előkelő kún leányba, Eduába, a ki őt teljesen a hatalmába kerítette; nem törődött tehát a pápai legátusoknak adott igéreteivel, hanem kedves kúnjaival dőzsölve töltötte idejét. Végre a pápai követ és az urak rábeszélésének engedve, felhagyott eddigi életmódjával, s odahagyva a kúnokat, visszatért nejéhez. Ekkor azonban a kúnok, attól tartva, hogy a tétényi gyűlés határozatait végrehajtják, fellázadtak s 1280 nyarán borzasztó pusztításokat vittek végbe. De László a köréje sereglett magyar urakkal 1280 augusztus elején a lázadókat leverte, és hogy az országból kifutott kúnokat visszaterelje, behatolt a Duna mentén a Havasalföldre is, a honnan nyugatra fordúlva, Nándorfehérváron át visszatért az országba. 1280 november 11-én már Szalánkeménnél táborozott, és innen alkalmasint a titeli Dunaréven át, Buda felé vette útját. (Pauler Gyula i. m. II. 276–280.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
