Cserni Jován.

Full text search

Cserni Jován.
Ez időben az ország alsó vidékein, különösen a törökök elől a Tisza és a Maros szögére menekült szerbek között, egy Cserni Jován nevű ember tűnt föl, a ki vakmerő fellépésével csakhamar meg tudta nyerni a népet, a mely benne vélte megtalálni azt a férfiút, a ki az akkori fölfordúlt állapotok közepette a nép üdvét előmozdítani tudja. Cserni Jovánnak eredetileg Csernajevics Nenád volt a neve; a Cserni jelzőt a balszemétől egész a lába talpáig húzódó fekete sávtól kapta. Foglalkozására nézve Szapolyai vajda lovásza volt, de a nép őt a szerb fejedelmi ház ivadékának tartván, czárnak nevezte, szinte babonás tisztelettel vette körül és azt hitte róla, hogy csodás dolgok véghezvitelére van hívatva.
Bács-Bodrog vármegye nagy része, mint már fentebb említettük, a török pusztítások következtében teljesen néptelenné lett. Az elmenekültek azonban még a törökök kivonulása után sem mertek visszatérni elhagyott házi tűzhelyeikhez, mert mindig a törökök új támadásaitól tartottak.
Jován – a fekete ember – a törökök kivonulása után csakhamar a Tisza vidékére vezette gyülevész népét és közöttük – mint egy teljhatalmú uralkodó – szétosztotta az elhagyott birtokokat; majd ezzel sem elégedvén meg, a nemesség birtokait is megtámadta és ezzel napról-napra jobban fenyegette a közbiztonságot.
E közben Szapolyai János vajdát a székesfehérvári országgyűlés királylyá kiáltván ki, az ország vezérférfiai egymásután mutatták be neki hódolatukat. Meghódolt Török Bálint, Szabadka akkori földesura, Imreffy Mihály, Martonosi Pestyéni János, a kit János király később országbíróvá nevezett ki, továbbá Radich Bozsich a naszádosok főkapitánya, kinek főérdeme, hogy a naszádosok 94János király hívei lettek; sőt elküldte követeit Cserni Jován is, a ki később személyesen felkereste urát Budán, hogy előtte hódolatát bemutassa. A „fekete embert” Szapolyai udvari papja, Szerémi György is melegen pártfogolta, minek következtében Szapolyai kegyesen fogadta és Jován népének a Duna–Tisza között fekvő elpusztult vidéket jelölte ki, miként Szerémi irja: „ad desolatam terram Bácsmegye” küldte. Viszont Jován ez alkalommal kötelezte magát, hogy János királyt egész haderejével támogatni fogja, sőt épen ő volt az, a ki az akkor szervezkedő Ferdinánd-pártiak ellenében a támadó fellépést javasolta János királynak.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir