ÚJBÁNYA. Irta Baumann Samu

Full text search

118ÚJBÁNYA.
Irta Baumann Samu
Az 1337. év körül néhány bakabányai polgár, kik közül kettő: László fiai Miklós és Péter névszerint is ismeretesek, a garam-szent-benedeki apátság határát alkotó Bükk-Sebnicze patak mellett, a benedeki konventtől malomhelyet vettek bérbe, oly feltétel mellett, hogy a felépítendő malmot csak a konvent engedélyével adhatják át másoknak s hogy bér fejében évenként minden kerék után egy negyed ezüst márkát és ajándékban egy latot (ezüstöt) fognak adni. (Fejér, Cod. Dipl. VIII. IV. 233.) Hogy akkor itt már több bányász is megszállott, mutatja az oklevél szövege, mely már „hospites in novis montanis”-t (új hegyi vendégeket) említ és mutatja az is, hogy a malomhelyek e patak mentén már fel voltak osztva, mert az említett malomhely, alulról felfelé számítva, a negyedik volt.

Újbánya. – HENZMANNUS IZENIENKEL CZÍMERE AZ ÚJBÁNYAI SZENT ERZSÉBET TEMPLOMON.
Baumann Samu rajza
E bányának a megkezdése és a bányahely megszállása Kadold kir. kamaragróf és a bakabányai hatóság közreműködésével történt. E telep azonban ekkor még nem volt község, sőt még külön neve sem volt, hanem csak a patak neve után: Schewnicze, Sevniche néven említtetik. 1346-ban már „Sebniche bania alio nomine Kunsperg” körülírással szerepel és 1347-ben „nove montis, quondam Schebeniczbach, pro nunc vero temporis Königsperg” alakban van említve. (Eszt. képt. levéltár lad. 40. 2. 33.) Latin neve „De Monte Regis”, vagy „Montis Regis” csak 1397-ben említtetik először.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir