Hunnok.
Hunnok.
A római Dáczia megszüntével, hunnok elől menekülő germánok özönlik el Erdély bérczeit s valószínüleg Bihar vármegye területét is.
Priscus Rhetor, Theodosius császár Attilához küldött követségének tagja, leírja úti élményeit Konstantináplytól, a király székvárosáig, a nagy hunn faluig, mely valószinüleg a Duna és a Tisza közti síkságon, valahol Szeged vidékén terülhetett el. Felemlíti, hogy több útba eső folyón, a partokon lakó barbárok segítették át a követséget. Barbároknak nevezi a hunnok közt lakó idegen, meghódított népeket. Tehát Attila birodalmának királyi székhelyéhez közel, idegen nép tanyázott s szolgált a hunnak. (Kétségkívül gót, gepida stb. – Szerk.) Priscust ugyan hunn kalauzai szándékosan vezették tévútakon uruk székhelyéhez, mégis érintenie kellett vidékünk folyóit; akár a Tiszán innen terült el Attila sátor-városa, akár a Tiszán túl, mint ezt Thierry, a nagy franczia tudós véli. Fel is sorolja e folyókat s köztük a Tisza és Temes nevére ráismerünk. E vidék viszonyaira csak akkor kezd némi fény derengeni, midőn az avar hatalom hanyatlásával, műveltebb népek harczosai nyomultak át a Tisza mocsaras partjain. Így a 600-ik évben egy másik Priscus, keletrómai vezér, több csatában megvervén Bajánt, a Tiszához szorította és mocsarai közt még egyszer iszonyú csapást mért reá. Baján átmenekült a Tiszán, melyen a rómaiak is átkeltek és néhány gepida tanyára akadtak, melynek lakói aludtak. Egy más alkalommal, a római hadsereg átkelvén a Tiszán, sok szláv falut talált útjában. E nép állapota rosszabb volt a rabszolgáénál. Mindenükkel, sőt életökkel is rendelkeztek az avarok, kik körváraikon (ringek) kívül, állandó helyeken nem tartózkodtak, hanem számos lovaikkal pusztáról-pusztára vándoroltak. Nálunk, úgy látszik, a központ a Berettyó lehetett, hol földvár és sok kúnhalom emelkedik. E vidéken avar régiségek gyakran fordulnak elő. Valamennyi az avarok fényűzését tünteti elénk.
Ilyen az ártándi lelet, mely arany pitykékből, elefántcsont-faragványokból, tőrpenge-töredékekből, 3 élű vasnyílcsúcsból s egy pár vaskengyelből áll. A lelethez tartozik egy durva cserépfazék, emberi koponya, emberi és ló-csontmaradványok. Az arany-pitykékkel, melyek byzanczi művüek, diszítették szerszámaikat, süvegeiket, öltönyeiket. Görög írók mondják, hogy az avarok nagyon kedvelték az elefántcsont-faragványokat. Leletünk elefántcsont darabjai egykor valamely nyeregnek vagy kardhüvelynek alkatrészeit alkották. 451A 3 élü nyílcsúcs kiválóan jellemzi az avar eredetet. A kengyel használatát a hunnok hozták Európába. A lelet tárgyai között van még a hajdani tőrnek a pengéje két darabban. Anyaga valami fémkeverék. Kétségkívül görög mű. Az ártándi avar vitézt, lovastól, fegyverestől helyezték társai a sírba, és mellé egy fazekat tettek, mely hihetőleg ételnemüekkel volt megtöltve. A csontok jó állapotban voltak. A koponya ép, rövid, kerek, kicsi, hátranyomott homlokkal és kiálló pofacsontokkal. Találták Platthy Miklós birtokán 1895-ben, ki azt a megyei múezumnak ajándékozta.
Az avar birodalom alig virágzott egy fél századon túl, másfélszázadig pedig csak tengődött, mígnem Nagy Károly a gyűlölt nép hatalmát megtörte. Megostromolta Bécs melletti erődjüket és elvette tőlük Pannóniát. Fia, Pipin adta meg a haldokló avaroknak a kegyelemdöfést, midőn az utolsó erősségüket (a tiszait, ma Csörsz árka) bevette.
Az ártándi sírlelet.
Az Archäologiai Értesítőből.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
