Belényes-Ujlak.

Full text search

Belényes-Ujlak.
Belényes-Ujlak, a béli hegyek alatt, a Fekete-Körös mellett, a nagyvárad–belényes–vaskohi vasútvonal mentén fekvő kisközség, túlnyomóan ev. ref. vallásu, magyar lakosokkal, azonban az oláh ajku görög-katholikusok is elég nagy számmal vannak. Házainak száma 244, lakosaié 1287. Postája van, távírója és vasúti állomása Belényes. Hajdan a váradi püspökök birtoka. Ősi egyházát, mely ma a reformátusoké, az idők folyamán átalakították, azonban a hajdani templomhajó két nyugati része még felismerhető. A XVI. 49században alesperesség volt, melyhez 9 plébánia tartozott. Templomának harangját ruszkai Korniss Zsigmond 1631-ben önttette. A görög-katholikusoknak is van itt templomuk, mely 1820-ban épült. A mult század első felében a gör. kath. püspök volt a földesura, a kinek itt ma is van birtoka. 1868-ban a községnek több mint fele leégett. Az itteni Zimánd patakban levő „csodaforrás”-t, a vidék szembajosai meg-meglátogatják. Itt van a belényesi járás egyik körjegyzősége.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir