Kis-Szántó.

Full text search

Kis-Szántó.
Kis-Szántó, a Kis-Körös és a püspökladány–nagyváradi vasútvonal mentén fekvő kisközség, ev. ref. vallásu, magyar lakosokkal. Házainak száma 88, lakosaié pedig 685. Postája és vasúti állomása Bors, távírója Bihar-Püspöki. Középkori története szorosan összefügg Nagy-Szántóéval, a hol arról bővebben van szó. A XIV. század elején mint egyházas község fordul elő és 1552-ben Horváth Mátyás és Asztalnok János, együtt 10 porta birtokosai; később azonban már csak mint pusztát említik és ekkor a kisszántói Dobozy család birtoka. 1795-ben Lányi József kanczelláriai referens, később torontáli főispán a birtokosa, a kinek utódai 1864-ig bírták. Ekkor női ágon a Klobusiczkyakra szállott, azután gróf Csáky Kálmáné lett, kitől Luznicsek bécsi ügyvéd, ettől pedig a mostani tulajdonos, báró Kőnigswarter Herman vette meg. A báró tulajdonát képező kastélyt, mely díszes park közepén áll, még a Dobozyak építtették, később azonban teljesen átalakították és a mai kastélyt a tulajdonos nagy kényelemmel és kiváló izléssel, vízvezetékkel és villamos világítással ellátva, rendeztette be. Az ev. ref. templom 1790-ben épült, a községben levő róm. kath. kápolnát pedig a Dobozyak építtették. Határában állott hajdan Szeben falu is, mely 1732-ben mint puszta szerepel.

Kis-Szántó. – Báró Königswarter Herman kastélya.
Fekete S. felvétele.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir