Nyelvjárás.
Nyelvjárás.
Nyelvjárás tekintetében a biharvármegyei magyarok nyelvét és kiejtését itt „biharias”-nak nevezik. Nem egészen tiszta alföldi, hanem a hajdui és békési magyarok kiejtésének keveréke, melybe sok idegen, oláh és német hangzású kifejezés vegyül.
Legszokottabb az e és é hangzók közötti közép e és rövid é használata. Péld. ezt a szót megyen, így ejti ki mčgyčn A mássalhangzók torlódását vagy a legtöbbször idebgenből vett s két mássalhangzóval kezdődő szavakat közbevetett vagy előre tett magánhangzókkal kerüli el, vagy az egyik mássalhangzót kiugratja. Péld. Keréta, palajbász, eskola, toronf. karajczár, tirinfli, dorót, seróf, geróf, derága, szereda, – Belájer (Bleyer), Baródi (Bródy), Ferájkin (Freikind). A kilöketésben legtöbb része van az l hangnak, ha utána – a k mássalhangzón kivül – egyéb mássalhangzó következik. Péld. vóna, tóna, szóna, szóga, bótos, fótos, tátos, ződ, főd, kőt, pácza, tácza, pócz, – ajja, fajja, nyajja, (alja, falja, nyalja helyett), – de megmarad a szilke, falka, kolbász; – a t és b előtt is csak akkor marad meg, ha ezek valamely rag vagy képző első hangjai, péld. tálbul, faltul, stb.
Gyakori a hosszú ő-nek ű-re változtatása. Péld. kákatű, fatű, csű, kű, lű, bű, – az ó hang csak az egy ló-nál változik ú-ra, máskor csak az esetben, ha a ból rag hangjaként használtatik, péld. ólbul, szobábul, házbul, stb; – a ből rag rendesen bül-re változik, például: tűzbül, kűbül, – de úgy a bul, mint a bül rag l hangja sokszor annyira lágy, hogy szinte nem is hallik s a beszédben sokszor mondják: az ü háza fedele nádbú van, – kenderbű szövi a vásznát, stb. A ról-ről rag hasonló változást szenved. Igen sok szóban a hosszú é í hangra változik, péld. beszíl, kenyír, mízes, rígen, ídes, fínyes, kínyes, rígi, dílben, fílek, pocsík, ílet, itílet, stb., de megmarad az é hang a hét, bél, véle, él és szél szavakban, péld. a kés éli nem íl, – faluszílen fú a szél. Igen gyakran változik az é mint kötőhangzó és birtokos rag i-re, péld. fílti az íletít; háztetejín a gólya; rossz természeti van.
Példa:
– Jó regget szomszídasszon!
– Aggy-Isten!
– Hát felkehettek?
– De fel ám!
– Vótak tennap a templomba?
– Nem biz én, pég hallám, hogy derík egy perédikácziót tett a pap.
– Tett bizony! Oszt tuggya ken szomszídasszon, még aszt is kipapolta, hogy aszongya, mindenki ojan gúnyába járjík, a mijen azű soráho való, – oszték tuggya ken, a ránczos csizmás Erbalognak** * a felesíge meg a jánya csak úgy pirút bele, mer mán hogy űk urassan őtözkönnek. Nem is tom, hogy mire való az a zúri viklér, meg az esteklis* topánka, de meg tuggya, még borostűje* is vót a jánnak, hogy a perézs egye meg.*
1R. Balogh.
Magas sarkú.
Brostű.
Tréfás átok.
232– Tuggya feki! Mán én is aszt tartom; elíg a jánnak, ha kaláris van a nyakába, meg egy szíp, takaros módi kendő, de a ziberok (Überrock) mán csak uraknak való.
Isz ki ne Bodri! Hogy a varjú egyen meg! Hát nem a pitarba szamóklál a beste kutyája?!
Ettől azután több helyütt vannak eltérések is. Így péld. Széplakon a hoz-hez ragokat szivesen elhagyják. Példa:
– Hová mígy?
– Kiss Sándorní (hoz) eczetír.
– Mír szeretel te Kissní (hez) járni?
– Azír, mer ott mindég pillangósig (tele) tőtik az icczét.
Honczidán a „mikor” helyett mindig a „ha” szócskát alkalmazzák. Például a helyett, hogy „mikor a faluból kiértem”, azt mondja; „ha a faluból kiértem”. Kiskerekin a „la” szócskát szeretik a feleletekhez ragasztani: „Hol voltál? – Én la? Kis Imrééknél.” – „Minek mentél oda? – Én la? a botot vittem haza.” „Mit vittél? – A botot la.” – „Hova vitted? Kissék (hez) la.” B.-tordán sok szót megrövidítenek. Így péld. itt=ivott, ett=evett, es az es = esik az eső. A félmúlt időt is nagyon sok helyen használják, ú. m. menék vala, jövék vala.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
