1892.

Full text search

1892.
Az 1892. év kevéssé volt kedvező a fiumei iparra. A Puecher-Passavalli czég által egy évvel előbb épített selyemszövőgyár megszüntette működését és máshová költözött valószínüleg azért, mert nem kapta meg a remélt állami kedvezéseket. Nagyobb csapás volt a fiumei gyáriparra, a melynek hatását 267egész a mai napig is érzi, hogy az osztrák kormány 1892-ben a szabadkikötő megszüntetése fejében állami adómentességet engedélyezett a Triesztben alapitandó gyáraknak, utánozván a magyar kormány példáját Fiuméban.
A jó alkalmat felhasználva, csakhamar megalapították a trieszti tőkepénzesek az ottani kőolajfinomítót és egy növényolajütőt, majd a rákövetkező évben, 1893-ban a rizshántológyárat. A trieszti petroleum-finomító és rizs gyár azóta a legveszedelmesebb versenytársai a fiumei gyáraknak, mert természetszerűleg ugyanazon piaczokra vannak utalva, mint ezek.
1892-től a hajlítottfa-bútorgyárra nézve is kedvezőtlen konjunkturák köszöntöttek be, mert nemcsak a verseny növekedett uj alapítás következtében, hanem több fontos külső fogyasztási piacz fölemelte a behozatali vámokat. A túlságosra magas hajóviteldíjak mellett ez az iparág nem tud azóta lábra vergődni és csak vegetál.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir