Baracza.

Full text search

Baracza.
Baracza, a tornallya-bánrévei vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség, 69 házzal. Róm. kath. lakosainak száma 394. 1407-ben Barchfelde néven szerepel és ekkor a Mikófalvy család az ura. 1427-ben a kazai Kakas család birtokában találjuk, de 1451-ben már a Feledy családé. Néhány évvel később a Baloghy család is birtokos itt, mígnem 1494-ben már az egri káptalan birtoka. Nevét az idők folyamán különféle változatokban találjuk az egykorú oklevelekben. Így neve Barcsföldén kívül Barcs, Barcz, Barcza, Baracha és Barathza alakban szerepel, mely utóbbi már közel áll mai nevéhez. A mult század elején az egri káptalanon kívül még a báró Kemény család és Gencsy József is birtokos a községben, ma pedig Farkas Ábrahám és Szakall András. Némelyik dűlőneve jelentőséggel látszik bírni. Ilyenek a Pálvölgye, a Peresoldal, a Csákoldal és a Ravaszlyuk, mely utóbbihoz az a hagyomány fűződik, hogy itt támadták meg Visnyait, II. Rákóczy Ferencz egyik hadnagyát, a mikor három hordó aranyat akart a füleki várba szállítani. A falu közelében vasas forrás van, melyet azonban csak a falubeliek használnak. Baracza táján hajdan két elpusztult község feküdt. Ezek Tama és Czomporháza, melyek 1427-ben még említtetnek. A községhez tartozik Baraczi puszta is. A faluban levő róm. kath. templom 1787-ben épült. Postája Füge, távírója és vasúti állomása pedig Tornallya.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir