Munkásviszonyok.

Full text search

Munkásviszonyok.
Habár Győr vármegyének, fatermése feldolgozására sem nagyobb ipartelepei, sem a kiszállítás körül szükséges nagyobb berendezései, sem pedig az erdei félgyártmányok feldolgozására nagyobb munkástelepei nincsenek, a munkáskéz hiánya és a munkabérek drágulása mégis napról napra érezhetőbbé válik, a mely elszomorító jelenség okát egyedül a nagyobb mérvű kivándorlásban kell keresnünk.
E baj orvoslására a kormány a föld népét azzal segíti, hogy földhöz juttatja. A mit azonban az állam megtehet, nem tehetik meg egyesek, de azzal, hogy a föld hasznában a szegényebb néposztályt is részesíti, ugyanazokat a nemzetgazdasági czélokat szolgálja; erre pedig, a hol a viszonyok megengedik, az erdei mezőgazdasági közöttes használat a legkiválóbban alkalmas, mert mindig új és új területek kerülnek rövid időre mívelés alá, a melyeken a kizsarolás veszedelme nem fenyeget. A termés mindig biztos. A munkás jókedvvel lát munkájához, mert tudja, hogy fáradsága kárba nem vész.
A pannonhalmi főapátság erdőterületén ez idő szerint 350 k. h. erdei föld áll ilyféle részes mívelés alatt, s a földmíves nép, ezenfelül még, a teljesített munka fejében kb. 600 holdon részesül az erdei szénatermésnek bizonyos hányadában, leginkább felerészében.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir