Fehér Ipoly Kálmán.

Full text search

Fehér Ipoly Kálmán.

Fehér Ipoly, pannonhalmi főapát.
Fehér Ipoly Kálmán, a pannonhalmi Szent Benedek-rend főapátja, született a hontmegyei Visken, 1842 április 11-én, hol apja gazdatiszt volt. Korán árvaságra jutott. Elemi iskoláit nagybátyjánál, Nagymegyeren (Csallóközben), a középiskolákat pedig Komáromban és Győrött végezte. 1858-ban lépett a rendbe, a hol tanári és papi kiképzését nyerte. Már növendék korában jelét adta a fizikai szakra való hivatottságának. 1865-ben pappá szentelték, s a következő évben Pannonhalmán a fizikát és számtant tanította. Megszerezte a középiskolai tanári képesítést is. 1874-ben az esztergomi főgimnázium igazgatójává nevezték ki. 1881-ben a Ferencz József-rend lovagja, 1882-ben a szegedi tankerület kir. főigazgatója lett. A kormány megbízásából 1885-ben és 1889-ben hosszabb tanulmányutat tett Bajorországban és a Keleten, nevezetesen Szerbiában és Bulgáriában. Terjedelmes tanulmányt is írt Bajorország közoktatásügyéről és Szerbia középiskoláiról. (Ez utóbbi megjelent a Közoktatási Szemlében, a Letopis czímű folyóiratban majd külön füzetben is, szerb nyelven.) A szerb kormánytól a Száva-rendet kapta. A tanügyi mozgalmakban nemcsak szóval, hanem tollal is részt vett. 1892 márczius 18-án kinevezték a Szent Benedekrend pannonhalmi főapátjává. 1893 óta a közoktatási tanács elnöke. Czikkei a »Vasárnapi Ujság«-ban (1865. A fényképészet népszerű ismertetése. – 1874. Viczay Héder, hédervári gróf), a »Hazánk és Külföld«-ben (1867. Szent István palástja. – Alvilági képek), a »Gyógyszerészi Hetilap«-ban (1867. Műszavaink ügyében), a »M. Természettud. Társulat Közleményei«-ben (VII. 1867. A szél hatása kéményeinkre), a »Magyarország és Erdély képekben« (1867. Pannonhalma), »Az Idők Tanujában« (1867. Naplótöredék Pázmándi Horváth Endrétől s a magyar tudós-társaság alakulása idejéből), a »Hétfői Lap«-ban (1868. Néhány szó a népszerű felolvasások érdekében), a »Magyar Orvosok és Természettudósok munkálataiban« (XIII. 1869. Az alchimia szerepe a természettudományok fejlődése történetében. – 1875. Poggendorf kettős megosztási villanygépe), a »Természettudományi Közlöny«-ben (1869. Mi a láng és honnan veszi világító erejét?), a »Havi Szemlé«-ben (1869. A természettudományi társulat és Közlönye), a »Középtanodai Tanáregylet Közlönyé«-ben (1875. Gramme 172delej-villamgépe), a »Szegedi Híradó«-ban (1887. Az északi jegestengeren, a Capella födélzetén), a »Győri Közlöny«-ben (1872. Borászatunk érdekében. – 1874. Az utolsó Hédervári). Programmértékezései: A főgimnáziumi segélyző egylet alakulása. Az esztergomi új főgimnázium építése. (Esztergomi r. kath. főgimnázium Értesítője 1877, 1879. és 1880. évekről.) 1896-ban a vaskoronarend középkeresztesévé, 1904-ben valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki a király.
Önálló munkái: Felsőbb mennyiségtan elemei. Esztergom, 1871. – Természettani műszótár. Pannonhalma, 1871. – Kísérleti természettan. Bpest, (kilencz kiadás 1871–1904. – A vegytan alapvonalai. (Két kiadás.) Bpest, 1874, 1879. – A vegytan rövid vázlata. Bpest, 1872. és 1878. – Győr, Pannonhalma, Hédervár. Győr, 1874. – Győr megye és város egyetemes leírása. U. o. 1874. – A bajor középiskolák szervezése és eljárása. U. o. 1888. – Szerkesztette a »Napi Közlönyt«, a m. orvosok és természetvizsgálók 1874. évi aug. 19–27-ig Győrben tartott XVII. nagygyűléséről. (Siklósy dr. és Buzinkay dr. titkárok közreműködésével.) Az egyetemes M. Encyclopaediában F. I. jeggyel 30 természettani, – Pannonhalmára és a Szent-Benedek rendiek történetére vonatkozólag pedig 3 czikke van.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir