Az absolutizmus.

Full text search

Az absolutizmus.
Görgey lerakta a fegyvert s megjelent szegény hazánkban a bosszúálló hóhér személyesítője: Haynau. Heves vármegye legjelesebbjeit: Almásy Pált,*) Puky Miklóst**) in effigie felakasztották s a kötélhalált csak úgy kerülték ki, hogy külföldre menekültek. Fogságra és érsekségének elvesztésére ítélték Lonovics egri érseket. Az elítéltek között találjuk: Cserey Ignácz, Lenkey Károly, Mesterházy István, gróf Vartensleben Ágoston ezredeseket stb.
*) A száműzetésből hazatért Almásy az 1861. évi országgyűlésre is nagy befolyást gyakorolt, majd ennek feloszlatása után amaz elszánt hazafiak élére állott, kik a nemzet eltiport szabadságát fegyverrel akarták visszavívni. Ezért újólag halálra, majd 20 évi várfogságra itélték. Innen is kiszabadulván, teljesen visszavonult a közélettől s a fővárosban 1882. évi november 1-én meghalt. Emlékét az 1883. évi január 22-én tartott megyegyűlés jegyzőkönyve s a megyeteremben levő – 1886-ban leleplezett arczképe örökítik meg. (1883. év 2. vmjkl., 1886. évi 3. vmjkl.)
**) Puky Sveiczba menekült, Genfben nyomdász s a magyar emigráczió egyik főembere lett. Száműzetéséből visszatérve 1867–69. években alispán, azután visszavonult a magánéletbe. 1887-ben halt meg 81 éves korában.
Hogy mi történt az 1849. év augusztus 16-tól 1860. évi deczember 12-ig megtudjuk az 1860–61. évi megyegyűlési jegyzőkönyvbe foglalt emlékiratból, melyet a megszakadt jegyzőkönyvek kiegészítéseképen a nagy idők ma is élő koronatanúja, Zalár József aljegyző – később alispán – a vármegye megbízásából szerkesztett. (1860–610. év 133 vmjkl.)
A szabadságharcz leveretése után a nemzet hősei külföldre menekültek, vértanú-halált haltak vagy Ausztria dohos börtöneiben sínlődtek. A honvédeket besorozták a császári hadseregbe. Haynau és Geringer, a Bach-minisztérium mindenre kész közegei, a magyar nemzeti szellem, a szabadságvágy elfojtását tűzték ki czélul. Nyomukban járt a fináncz, a zsandár, a czenzor, a német professzor és a cseh beamter.
A közigazgatás – az emlékirat szavai szerint – a szoros egység és központosítás alapján alakíttatott át s így a hivatalnokok Bécsből mozgatható merő gépek, az absolutizmus lelketlen eszközei lettek, kiknek legfőbb tisztük volt az adószedés és évenkénti újonczozás mestersége. Az igazságszolgáltatást bürokratikus levegőben felnőtt s a magyar viszonyokat nem ismerő német áljogtudósok fogalmai szerint rendezték, hogy a paragrafusok feneketlen tengerébe fulladjanak a pörlekedő felek.
Kapy Eduard szeptember 7-én a vármegye császári biztosává neveztetvén ki, az érseki palotában szállásolta el magát s kinevezte a császári hivatalnokokat. Az első megyefőnök Földváry János, még alispán czímet viselt.
Az 1850. év elején megváltoztak a vármegye határai is. Dévaványa mezővárost, Ecseg, Cséfa és Kérsziget pusztákat Békésmegyéhez, Tarnaörs, Alattyán és Monostor községeket, Kerekudvar és Hegyesbor pusztákat a jászkún kerülethez csatolták át. Felsőtárkány, Kistálya, Andornak községeket Borsodból, Zabar községet és Tótújfalu pusztát Gömörből, Kisjobbágy községet Nógrádból és Tószeg községet Pestmegyéből Heves vármegyébe kebelezték.
618Ekkor kettős vármegyét 3 kormánykerületre, illetőleg császári megyére osztották. Egerben Kanyó Gábor, Szolnokon Sütő János, Gyöngyösön Luby István lettek a megyefőnökök. Törvényszék azonban csak egy volt s ennek elnöke Földváry János.
Az általános polgári törvénykönyv életbelépte után – 1854. évben – kihirdették az ország végleges szervezetét. Magyarországot öt közigazgatási kerületre osztották s mindegyikben helyhatóságot és törvényszéket állítottak fel. A három részre osztott vármegyéből ekkor kettőt csináltak: Hevesmegyét és Szolnokmegyét. Ez utóbbi is Kecskemét, majd Szolnok székhelylyel külön törvényszéket kapott. A járásbíróságokat – az egri és szolnoki kivételével – eltörölték s teendőiket a szolgabírákra bízták. Megyefőnökként Tibold Károly, törvényszéki elnökként Baloghi István, később Bobest Gyula szerepelt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir