Ihász Gábor.

Full text search

Ihász Gábor.
Ihász Gábor (György). Szül. 1805-ben. Életének nagy része és irod. működésének legjava Egerre esik. 1824-ben György névvel a cziszterczi rendbe vétetvén 377fel, a hittudományok elvégzésére a bécsi Pázmány-intézetbe került. 1827-ben a pesti középponti papnevelőbe ment, hol megalapította társai körében a magyar nyelvmívelő társaságot. Tanárkodását Székesfehérváron kezdte, majd Pécsett és Egerben (1841–42) folytatta. A tanári széket betegeskedése miatt el kellett hagynia, ekkor apátja előbb teveli, majd előszállási plebánosnak nevezte ki. A szabadságharcz idejében elment tábori lelkésznek s Komáromban kapitulált. Midőn a nemzet ügye elveszett, ő is fogságba került, de csak két hetet töltött az Újépület falai között, azután Zirczre internálták. Még 1850-ben kikerült ugyan Egerbe a magyar nyelv és irodalom tanárának, azonban itt minden lépésére ügyeltek. E méltatlan bánásmód annyira elkeserítette, hogy 1851-ben kilépett a rendből. Bartakovics egri érsek még ugyanaz évben átvette egyházmegyéjébe s előbb hitszónok, majd az angolkisasszonyok intézetében hitelemző volt. 1858–70-ig az érseki fiúnevelő-intézet igazgatója, 1870-ben főszentszéki ülnök. Résztvett az egri egyházmegyei irod. egyesület megalakulásában is. 1875-ben nyugalomba vonult s 1880-ban meghalt. A magyar nyelvészeti irodalomban neves helyet szerzett.
Munkái: A magyar nyelv becséről (Egri főgimn. Ért. 1851). – A magyar szóhangsúlyról. – A nyelvtisztítás ügyében. – Egy szakasz a stilisztikáról (Tanáregylet Közlönye, 1874–75.) – A Magyar Nyelvőrben megjelent czikkei a nagy Révai méltó tanítványaként mutatják be. – Magyar Nyelvtan, Székesfehérvár, 1846. – Magyar mondattan főbb szabályai, Eger, 1852. – Magyar nyelvtan, Eger, 1852. (későbbi kiadások Májer Alberik s Barbarics Róbert átdolgozásában). Ezekből nemzedékek tanulták évek hosszú során át nyelvünk törvényeit. – Kiadta még Májer József és Orosz Ádám szentbeszédeit, s megírta az Egri egyházm. papság irodalmi munkálkodását Bartakovics Emlékkönyvébe (Eger, 1865).

Vahot Imre.
(Az Orsz. Képtárból.)

Sárosy Gyula.
(Az Orsz. Képtárból.)

Vachott Sándor.
(Az Orsz. Képtárból.)

Bajza József.
(Az Orsz. Képtárból.)

Horánszky Nándor.
(Az Orsz. Képtárból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir