Madarász Flóris.

Full text search

Madarász Flóris.
Madarász Flóris, bölcs. doktor, cziszt. r. főgimn. tanár, szül. 1872-ben, július 16-án, 1889-ben lépett a cziszterczi rendbe. Először a természettudományokkal foglalkozott, majd később teljesen a magyar nyelv és irodalom terére lépett át, tanári és irodalmi működésében egyaránt mindkét tanulmányi körben tanári oklevelet szerzett. Irodalmi működését még papnövendék korában, mint a Magyar Gyermekvilág cz. lap munkatársa kezdte s ebbe, meg Az én ujságom cz. gyermeklapba természetrajzi ismertető czikkeket írt. Mint tanár, 1895-ben került Székesfehérvárra, innen 1898-ban ment Bajára; 1902-től 1904-ig Zirczen volt, mint a novicziusok tanára, apáti jegyző és esztergári lelkész; 1904-től kezdve működik az egri főgimnáziumnál. Ez idő alatt különféle czikkeket, alkalmi költeményeket, bírálatokat írt vidéki és fővárosi lapokba. (Székesfehérvári Hírlap, Bajai Közlöny, Bajai Hírlap, Egri Híradó, Hevesvármegyei Hírlap; Budapesti Hírlap, Vasárnapi Újság.) Programm-értekezései és iskolai beszédei jelentek meg a bajai és egri főgimnázium és az egri érseki felsőbb leányiskola Értesítőiben. Nagyobb terjedelmű irodalomtörténeti és esztétikai dolgozatai a Budapesti Szemle, Magyar Szemle, Katholikus Szemle, Egri Egyházmegyei Közlöny cz. folyóiratokban, továbbá a Veszprém-egyházmegyei Legényegyesület Évkönyve és a Hevesmegyei Írónők Almanachja cz. vállalatokban láttak napvilágot.
389Önálló munkái: Verseghy és a nyelvújítás. Bpest, 1900. – Verseghy Ferencz válogatott lírai költeményei. Bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel. Bpest, 1900. (Magyar Könyvtár). – Vörösmarty és kora. Ünnepi beszéd. Baja, 1900. – Magyar olvasmányok a gimnázium felsőbb osztályaiban. Baja, 1901. – Szegedy Róza olvasója. Baja, 1901. – A Sajtó és a nemzet. Ünnepi beszéd. Baja, 1902. – Pázmány Péter három prédikácziója. Bevezetéssel és jegyzetekkel. Pozsony–Budapest, 1903. – Herczeg Ferenc. Bpest, 1904. – A modern dráma. Eger, 1905. – A tékozló fiú. Bibliai zenés színjáték 4 felvonásban. Bpest, 1905. – Egyházi Beszéd a jászkiséri r. k. templom megáldási ünnepére. Eger, 1906. – Jókai Mór regényei. Eger 1906. – Mindszenty Gedeon válogatott költeményei. Bevezetéssel és jegyzetekkel. Bpest, 1907. – Magyar Nyelvtan és Magyar Olvasókönyv a középiskolák I–III. osztályai számára. Bpest 1907., 1908., 1909. (Bartha György dr. és Acsay Ferencz dr. társaságában.) – Egyházi Beszéd Szent István király ünnepére. Elmondatott Bécsben, a kapuczinusok templomában. Wien, 1908. – Pyrker és a magyar írók. Eger 1908. – Sipulusz. Bpest, 1909. – Gárdonyi Géza. Bpest, 1909. – Verseghy Ferencz összes költeményei. Teljes kritikai kiadás. Bpest, 1909. (Régi Magyar Könyvtár. Császár Elemér dr. társaságában. – Sajtó alatt.) – Nagyobb irodalomtörténeti dolgozatai: Petőfi lelke. (Bajai Hírlap.) – Verseghy és Pyrker. Nemzeti irodalmunk a XX. század elején (Magyar Szemle.) – Egy iparos író. (Csepreghy Ferencz.) Nagy költőink és az ipar. (A Veszprém-egyházmegyei Legénytestületek Évkönyve.) – Poéta-lelkiismeret. A költő, színész és a közönség. – Kritikai irányelvek. Eger, 1909. (Hevesmegyei Irók és Irónők Almanachja.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir