Pyrker László.

Full text search

Pyrker László.
Pyrker László, velenczei patriárka, egri érsek. A szépirodalmat német nyelven művelte. A magyar irodalom legnagyobb alakja (Bajza, Vörösmarty stb.) részéről számos támadás érte e miatt. Azonban Pyrker csak nyelvében volt német poéta. Életével és jelentőségével más fejezetben foglalkozunk, itt csak mint a tudomány s irodalom művelőjét méltatjuk. Hogy lelkes pártolója volt a művészetnek, tanú rá az egri székesegyház és a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott nagybecsű képtára. Tudományszeretetét hirdetik az egri tanítóképző s a már megszünt rajziskola. Magyar földön, a fehérmegyei Felsőlángon született 1772 november 2-án. Ányos Pál és Virág Benedek voltak tanárai Székefehérvárott s ha élete útja fiatalon nem viszi ki a hazából, talán ép oly jeles magyar költő vált volna belőle, mint mesterei voltak. A lilienfeldi cziszterczia kolostorban kezdi meg költői működését, de költeményei csak szepesi püspök korában jelennek meg. 1847-ben halt meg s utolsó akarata szerint szívét Egerben, testét pedig a lilienfeldi temetőben temették el.
Munkái: Perlen der heiligen Vorzeit (melynek lefordításáért Bajza keményen megtámadta Kazinczyt), 1821. Ennek teljes kiadása 1826-ban jelent meg. – Tunisias (Ein Heldengedicht in zwölf Gesängen) 1820. – Rudolph von Habsburg (12 énekes hősi éposz) 1825. – Irt történeti színjátékokat, mint dürniczi cziszterczita plebános s témákat idegenben is hazai történelmünkben keresett: Die Korvinen, Karl der Kleine, Zrinyi’s Tod (Wien, 1810.) – Legenden der Heiligen, Wien, 1842. – Bilder aus dem neuen heil. Bunde und Legenden, 1847. – Az egri érseki megye kormányzásában elfáradt lélek vissza-vissza gondol az Eged tövéből az Alpok hófedte csúcsaira s ekkor jelent meg utolsó könyve: Lieder der Sehnsucht nach den Alpen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir