II. Rákóczy György.

Full text search

II. Rákóczy György.
1645-ben a város meghódolván II. Rákóczy Györgynek, húsz válogatott fegyveres gyalogost adott a fejedelemnek. 1647-ben a törökök Korponáról elhurczoltak negyvenhárom embert és mintegy négyszáz tehénből álló gulyát pásztorostul elhajtottak. Általában igen gyakoriak voltak a törökök támadásai Korpona ellen ez időben; 1668-ban a város panaszkodik, hogy tizenegy év alatt háromszáz polgárától fosztották meg és a marhaállományát is sokszor elhajtották. Midőn 1663-ban, Érsekujvár és Léva eleste után a török ismét elfoglalta Szécsényt és Nógrádot, mintegy négyezer főnyi tatár horda zsákmányolt Korpona mellett, de a korponai Bory Mihály, kir. táblai biró és Wesselényi nádor jószágkormányzója, szétüzte őket. Ez évi deczember 11-én Hanzsa nógrádi bég felhívta a várost, hogy hódoljon meg a török császárnak. A török veszély ismét fenyegető lévén, 1665-ben a király Bory Mihályt kinevezte korponai főkapitánynak, havi százharmincz forint fizetéssel és a várost ellátta kétszáz huszárból és kétszáz magyargyalogosból álló helyőrséggel; sőt 1667-ben a város Tarisznyaváron is húsz gyalog katonát és két őrt tartott.
A konvertita Bory hozta be több, mint száz éves szünet után a kath. vallás gyakorlatát, saját házában állítván oltárt, tábori papot, tanítót és kriptát.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir