Szent István.

Full text search

Szent István.
Szent István uralkodása idejében Selmeczbánya is városi jelleget nyert. A nemesek és a parasztok között álló polgári rend (Bürgerthum) Selmeczbányán is csakhamar kiváltságos jogokat kapott, sőt még kedvezőbbeket, mint más város 87polgárai; mert a bányászatnak, az arany- és ezüstaknázásnak nagy becsét és fontosságát mind Szent István, mind árpádházi utódai kellőkép tudták mérlegelni, és a bányavárosokat ennélfogva különös kedvezményekben, kiváltságokban, részesítették. Itt említjük fel, hogy I. Béla király Vana bányáiban nyert ezüstből verette híres ezüst pénzérmeit.
Nagy hatással voltak a város életére a keresztes hadjáratok. Már a Kálmán király idejében, keletre vezető útjában Nyitra mellett szétvert, lázongó és fegyelmezetlen keresztes hadakhoz tartozó gyülevész nép közül többen a hegyek közé menekültek és Selmeczbányáig is eljutottak. Ezek nagyobbrészt németek voltak, szintén bányászattal kezdtek foglalatoskodni és egyesülve a már előbb itt letelepült németekkel, a vendek fölött túlsúlyra emelkedtek. A szentföldről visszatérő keresztesek is erre vevén útjukat, nem valamennyien tértek vissza hazájukba, hanem egy részük itt telepedett le.
Valószinű, hogy a mostani Óvárat, mint klastromot a keresztes hadjáratok idejében templáriusok alapították, már a XII–XIII. században. E várszerűleg épült klastrom akkoriban egészen elszigetelve állott s valószínű, hogy körfallal volt körülvéve és alapját képezte a tatárjárás után épült nagy plébániai templomnak (Zu unserer lieben Fraw), valamint később a védelmi czélokra szolgáló Óvárnak.
A templáriusoknak itt viselt dolgairól különféle mondák, nagyobbrészt mesék keletkeztek, melyek bő anyagot nyujtottak az élénkebb fantáziának.
Igy híre járt, hogy erkölcstelen életet éltek, raboltak és rabló útjaikból tömérdek zsákmányt, sőt fiatal lányokat is hordtak be körülfalazott klastromukba – szóval rémei voltak a környéknek. Mindezt azonban a kellő mértékre kell leszállítani, és ha adtak is okot panaszra, viselkedésük az akkori viszonyokban leli magyarázatát. Hisz köztudomású, hogy inkább katonák voltak ők, mint papok.
Tény ellenben az, hogy klastromuk menedéket nyujtott sok szűkölködő vándornak és gyógyulást hozott sok betegnek; mert egyúttal hospicium is volt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir