Földrengés-jelzők.

Full text search

Földrengés-jelzők.
A kert közepén nyolczszegletes, előszobás pavillon áll, melyben a földrengés-jelzők állanak a padlótól elszigetelt óriási betontömbön. A pavillonban egy pár Bosch-féle műszer van, úgynevezett »Strassburger Schwerependel«, melyekből két egyenlő példány áll működésben, és pedig az egyik észak-dél, a másik kelet-nyugat irányban. Ezek inkább microseismikus czélt szolgálnak. A másik, az óriási ingájú Vicentini-Konkoly-féle műszer, a mely tulajdonképpen két részből áll. Az egyik a horizontális hullámzást jelzi, a másik pedig a vertikális lökéseket írja fel a bekormozott papirszalagra. Mellettük egy contact-óra csüng a falon, a mely perczenként, egy külön jelzővel, a kormozott papirszalagokra jelet ad. A Vicentini-Konkoly-féle műszer horizontális ingája oly érzékeny, hogy, ha két méter távolságból csak reáfújunk, akkor a tűk óriási kiütést mutatnak, habár a rajta lógó súly 110 kilogramm.

A földmágnességi observatorium.
A kert keleti oldalán ismét egy körülzsalúzott bódét találunk, a melyben a párolgásmérő van elhelyezve. Ez egy közönséges levélmérleg, nagy kiadásban, de azzal a különbséggel, hogy a levelet hordozó síma lap helyett vízzel megtöltött nagy tálcza van rajta. A mutató grammokban mutatja az elpárolgott víz mennyiségét.
Tovább haladva, síneken eltolható házikóhoz érünk, melyben fotografálógép van elhelyezve, azimuthális mozgással, sőt finommozgásokkal ellátva, két camerával. Az egyik kisebb objektívvel van felszerelve, 9×12 cm. lemezekre, míg a másik nagyobb, Steinheil-féle Orthostigmáttal, 16×21 cm. lemezekhez. Ez már az érdekesebb tünemények fotografálására szolgál.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir