Császár.

Full text search

Császár.
Császár, magyar nagyközség a Vértes alján, 455 házzal és 2400 róm. kath., ref. és ág. ev. vallású lakossal, a kik között a reformátusok túlsúlyban vannak. Van saját postája, távíró- és vasúti állomása. Már a rómaiak korában megült hely volt, a mit az itt talált gazdag római lelet bizonyít. Első írott nyomával csak 1416-ban találkozunk, de minthogy ekkor már Mihály nevű papját említik, bizonyos, hogy ez időben már egyházas, tehát régóta fennálló helység volt. 1418-ban Chazar alakban van említve, Losonczi Bánffy László birtokaként. Később Török Imre lett az ura, ettől kapta Héderváry Ferencz, a ki Battyán Benedeknek adta zálogba. 1526-ban Bakith Pál, testvére, leánya és neje bírták. 1706 deczember végén vak Bottyán táborozott itt és a Győr felől jövő császári csapatokat megtámadva, közülök ötszáznál többet levágott. Az Esterházyak 1698 táján lettek az urai és most is gróf Esterházy Miklós Móricznak van itt nagyobb birtoka. A plebánia anyakönyveibe e község Caesarea Pannonia néven van bevezetve. Van itt egy 43 méter mély ártézi kút, erdészeti hivatal, polgári olvasókör és hitelszövetkezet. A török világban, 1529-ben a falu elpusztult és ekkor dőlt romba ősi temploma is. 1843-ban és 1861-ben a község nagyobb része leégett. Mostani két temploma közül a római katholikus 1772-ben, a református pedig 1784-ben épült. Ide tartoznak Kárpatus, Kurcsi és Makk puszták. Ez utóbbi 1368-ban Gergely de Mok nevében tűnik föl. 1407-ben possessio Mok. Gara László birtoka volt, a ki azt a porvai kolostornak adományozza, a mihez Ulászló 1441-ben királyi beleegyezését 52adja. 1514-ben Nagy Makki Uriel és Nagy Albert Kis-Makkon birtokosok és a kastélyuk is említve van. Később ez is az Esterházyaké lett. A község egyik dűlőjének Apostagi rét a neve. Határában feküdt hajdan Apostag falu, melyet V. László 1453-ban Kerekes Pál tatai várnagynak adományozott. A hajdani falu helyén még ma is sok faragott követ találnak.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir