Imely.

Full text search

Imely.
Imely, magyar nagyközség, a Nyitra folyó mellett. Házainak száma 264, lakosaié 1478. Vallásuk róm. kath. és ref ., azonban a katholikusok a lakosságnak körülbelül háromnegyed részét teszik. Postája Naszvad, távírója Ógyalla, vasúti állomása Érsekújvár. Van itt két templom, melyek közül a katholikus 1802-ben, a református pedig 1888-ban épült. Legrégibb földesura az esztergomi érsekség, mely itt mindvégig birtokos volt. Első elnevezése Inő alakot tűntet föl. 1408-ban Eme, 1438-ban pedig Imee néven van említve. Határában kelta leleteket találnak a mi a község területének ősi települését bizonyítja. Újabb telepesei tótok voltak, a kiknek az utódai azonban teljesen megmagyarosodtak. Szállás nevű dűlője hajdan csata színhelye, vagy táborozó hely lehetett, mert itt ma is sok csontot, fegyverrészeket és más hasonló tárgyakat találnak. Tény, hogy a török világban ez a község is elpusztult és ennek az emlékezetét is érdekesen örökíti meg három dűlőnév, melyek közül a Kemenczeháti rétségen a törökök elől menekülő lakosok kemenczéket raktak és ott sütöttek-főztek. Akkortájt természetesen nagykiterjedésű ingovány vette körül ezt a helyet, s így kellő menedéket nyújtott. Közelében van a Hordóhát, a melyen át a bujdosók élelmüket hordták és a Szénáshát dűlő, a honnan marháik számára szénát kaszáltak. Ide tartozik Udvarnoky puszta is.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir