Izsap.

Full text search

Izsap.
Izsap, csallóközi magyar kisközség. Van 64 háza és 342, nagyobbára ref. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Nagymegyer. E község első telepesei halászok voltak. Itt érinti a Csiliz a vármegye határát és választja el a Csilizközt Komárom vármegyétől. 1297-ben már említve van, a mikor a Koppán nembeliek osztozkodnak rajta. Ekkor már Szent Kelemennek szentelt egyháza is fennáll. 1422-ben Izsop néven komáromi várbirtok. A török pusztítást ez sem kerülhette el, és akkor pusztult el ősi temploma is, melynek helyén, a XVI. század végén, a mai református templom épült. 1632-ben már az Esterházyak az urai és gróf Esterházy Miklós nádor, Amade Ilonának, özvegy Nagymihályi Ferencznének zálogosítja el, a ki azonban csak négy évig volt birtokosa, mert ekkor Szapáry András és neje Csat Anna vették zálogba. Az újabb korban a gróf Zichyek, gróf Waldstein, az Ábrahám, Kiss, György, László, Füssy, Bozóky, Tamásy, Nagy, Czine, Cyörgyi és Kalmár családok voltak a nagyobb közbirtokosai, most pedig Hikisch Károlynak van az izsapi pusztán nagyobb birtoka és csinos úrilaka, melynek egy részét a Brokesch család építtette, a mostani tulajdonos pedig kibővíttette, úri kényelemmel rendezvén be helyiségeit. 1873-ban a kolera pusztította a község lakosait. Koppánsúgó nevű dűlője még a Koppán nembeliek hajdani birtoklásának az emléke.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir