Kolozsnéma.

Full text search

Kolozsnéma.
Kolozsnéma, dunamenti magyar nagyközség neve már 1168-ban villa Nema alakban fordul elő, a mikor egy része a komáromi vár tartozéka. 1216-ban már a Némai Kolosok nevében jelenik meg. 1260–70 között Konrad comes de villa Nema is említve van, és ekkor negyedrésze komáromi várbirtok, a többi pedig Konrád comesé. 1435-ben Némai Kolos Jakab fia Jeromost iktatják birtokába, a mikor azonban Losonczy István bán fia László e beiktatás ellen tiltakozik. 1492-ben Némai Ethey Tamás és neje egy birtokrészt adnak el Némay György deáknak. 1522-ben a Vas családbeliek erőszakkal elfoglalják és ekkor Egyházas-Néma néven van említve. Fényes szerint a Kolosyak kastélya a mostani templomdombon állott. 1553-ban a Kolosyakon kívül Désy Boldizsár is birtokosa. A törökök ezt a községet sem kímélték meg, sőt annyira zaklatták, hogy lakosai szétfutottak és a községet pusztán hagyták. 1662-ben új birtokosa a Lengyel család, mely ez időtájt osztozkodik rajta; hat évvel később azonban már Káldy Pétert találjuk itt, a ki itteni kastélyát Egyed főapátnak zálogosítja el, 1675-ben pedig Lengyeltóti János zálogosítja el itteni részbirtokát Gencsy pannonhalmi főapátnak. Később a főapátságon kívül a gróf Lamberg, Zámory, Vigyázó, Csorba és a Somody családok lettek az urai, most pedig Losonczy Ödönnek van itt nagyobb birtoka és régi nemesi kúriája, melyet még Zámory György építtetett. Az 1848–49-iki szabadságharcz alatt a község határában ütközet volt. 1859-ben nagy tűz pusztított a községben és nagy részét elhamvasztotta, 1876-ban és 1899-ben pedig az árvíz okozott a lakosoknak nagy károkat. A községben fennálló két templom közül a római katholikus 1884-ben épült, a református pedig már a XVI. század végén fennállott. Itt van a Kolosyak sírboltja is. A katholikus templom építése alkalmával egy régi, kolostorszerű nagyobb épület alapfalaira bukkantak. Kolozsnéma lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. A község házainak száma 144, róm. kath. és ref. vallású lakosaié pedig 979. Posta van a faluban, a távírója és a vasúti állomása pedig Nagytany vagy Nemesócsa. Ide tartozik Magasteleki puszta. A falu fölött, a Kisduna partján régi templom alapkövei voltak láthatók, melyekben néhai Ipoly Arnold, a tudós püspök, néma barátok, vagyis Karthauziak kolostorát gyanítja. Kolozsnéma közelében állottak még a tatárjárás előtt Csepánfalva és Simándfalva községek, melyek Albeus jegyzékében egy határleírásnál szerepelnek, de azután nyomuk vész. Fessler és Gyulai szerint e község 1806-ig a máshol említett Ásványtő helyén feküdt és annak nevét viselte. Mikor azután az 1806-iki árvíz Ásványtőt romba döntötte, telepedtek át lakosai a mostani falu helyére.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir