Szend.

Full text search

Szend.
Szend, magyar nagyközség, Szák szomszédságában, a Vértesek alatt, 192 házzal és 1110 lakossal. Vallásuk róm. kath., ref. és ág. ev., azonban a katholikusok és evangelikusok vannak közöttük a legtöbben, noha mind a három felekezetnek van itt temploma, melyek közül a katholikus 1790-ben, a református 1791-ben és az ág. evangelikus 1793-ban épült. A községben van posta, távírója és vasúti állomása pedig Szák-Szend. Régi nemes község. Első írott nyomára 1434-ben bukkanunk possessio Zend alakban, a mikor Gordovai Fancs fia László és osztályos rokonai, itteni részbirtokukra Zsigmond királytól új adományt nyernek. 1516-ban Battyán Benedek budai várnagy is a birtokosa, a ki Sárkány Ambrusnak zálogosítja el. Időközben azonban a Bán család, majd az Enyingi Török család is jogczímet szerez reá, mig később az Esterházyak lettek az urai és ma is az övék. A török világban ez a község sem kerülte el a pusztulást, de később az Esterházyak újra telepítették. 1856 augusztus 30-án, néhány ház kivételével, az egész községe leégett. A lakosok gabonaraktár-szövetkezetet, hitelszövetkezetet, polgári olvasókört és róm. kath. ifjúsági egyesületet tartanak fenn. Az ide tartozó felsőtói kápolna alapfalának szétbontásakor, 1788-ban, »Bonae Fortunae M. Septimius Valentinus Dec. Brig. Ex Voto« feliratú kőre bukkantak, az ú. n. ingóréten pedig ásás közben három mázsás harangot találtak, melyet a katholikus templom tornyában helyeztek el, a hol az 1856-iki nagy tűzvész alkalmával elolvadt. A község lakosai egész az újabb időkig híres lótenyésztést űztek. Az uradalom itt, 1902-től, okszerűen kezelt halastavat tart fenn.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir