Etes.
Etes.
Etes. Salgótarján közelében fekvő magyar kisközség. Házainak száma 206 és róm. kath. lakosaié 2609. Postája Karancsság, távírója és vasúti állomása Salgótarján. Szintén a Záh nemzetség ősi birtoka volt, de Záh Feliczián merénylete után a nemzetség ősi javai elkoboztatván, I. Károly király 1335-ben az Ákos nembeli Cselen fia Sándor fia Jánosnak, a Karancssághi és a Méhi család ősének, valamint testvérének, Jakabnak, adományozta. 1374-ben és 1383-ban a Méhi család itteni birtokrészeit az Osgyáni Bakosok nyerik, de azért 1398-ban mégis Méhi Jakab fia János volt itt a földesur. 1448–1481-ben a Karancssághi Sághy család birtokában találjuk. 1548-ban Balassa Zsigmond, 1598-ban Szentmariay György voltak az urai. 1660-ban a divényi uradalomhoz tartozott. 1715-ben 11, 1720-ban 15 magyar háztartást írtak itt össze. 1740-ben a gróf Koháryak, 1770-ben Szent-Ivány Ferencz, 1826-ban pedig Szent-Ivány Ferencz, az országbíró († 1823 ápr. 15.) leánya, Szent-Ivány Anna, férj. özvegy Kapyné volt a helység földesura. Jelenleg gróf Forgách Ilona örökösei, Coburg Fülöp herczeg és Winter Simon dr. a nagyobb birtokosai. A róm. kath. templom 1826-ban épült. 1873-ban kolera pusztított a helységben. A községben két kőszénbánya van üzemben, az egyik a »Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat« tulajdona, a másik az »Éjszakmagyarországi Egyesült Kőszénbánya és Iparvállalat«-é. A salgótarjáni kőszénbánya telepén altiszti kör, a magyarországi munkások rokkant és nyugdíjegyletének fiókja áll fenn, a helység lakosai pedig fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A határban az egyik dülőt Hatlóholdjának nevezik, mert mikor hajdan az Alföldről Losoncz felé vezető országút e határon vonult át, ezen a dűlőrészen a kocsikat csak hat lóval lehetett átvontatni. A néphagyomány szerint ehhez az országúthoz fűződik a község neve is, az itt átvonuló fuvarosok mindig itt etettek (Etess) s e czélra szolgálhatott a községnek maig is meglévő, másfél katasztrális hold kiterjedésű köztere. Ide tartoznak: Albert-akna, Etesi-akna, Kotorczó-puszta, Mikó-telek, Alsószánás-puszta, Felsőszánás-puszta, Katalin-puszta és Verőalja. E puszták közűl a mai Mikótelek helyén a középkorban Bénatelek nevű község terült el. Ez a község, továbbá Kotorczó és Szánás eredetileg a Záh nemzetség ősi birtoka volt, melyet Károly király 1335-ben az Ákos nembeli Cselen fia Sándor fia Jánosnak adományozott. Kotorczó 1335–1423-ban szintén önálló helységként szerepelt és 1398-ban Méhi Sándor az ura. Az 1548. évi adóösszeírásban Kis-Kotorczó és Nagy-Kotorczó helységeket találunk, az előbbi ekkor Kisfaludy Sebestyéné, az utóbbi Balassa Zsigmondé volt. Később elpusztultak. A XIX. század első felében már pusztaként herczeg Koháry Ferencz birtoka volt. 1335–1398 között itt feküdt Felső-Szánás község is. Mikó-telep 1548-ban a teljesen elpusztult helységek közé van felvéve és többé nem is épült fel.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
