Fülekkelecsény.

Full text search

Fülekkelecsény.
Fülekkelecsény. Ipolyvölgyi magyar kisközség, körjegyzőséggel, 23 házzal és 106 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távíró és vasútállomása Losoncz. A XV. században a Kanizsai-család volt a földesura. 1506-ban részben Werbőczy István birtoka, a ki 1506 november 10-én itteni jószágait Csekekátai Balázsnak adta cserébe, a ki ekkor itt már birtokos volt. 1604-ben Bosnyák Tamás szerez itt birtokrészeket. 1664-ben Balassa Judit birtokában találjuk. 1715-ben csak öt magyar háztartást vettek itt fel az összeírásba. Az 1720. évi összeírásból hiányzik. 1770-ben Horváth Kristóf, Kántor Pál, Markovics Sándor és Ajtics Horváth József voltak a földesurai, 1826-ban pedig az Ajtics Horváth és a Csillom-családok. Később azonban a Ruttkay és a Beniczky-családok is szereztek itt birtokokat. Jelenleg Beniczky Árpád, gróf Cebrián Mária és Minkus Antal a nagyobb birtokosai. A községben három úrilak van; ezek közül az egyiket Beniczky Károly építette a XIX. század első felében s ez jelenleg Beniczky Árpádé. A másik, mely Ruttkay Györgyé volt, 1870-ben épült és most gróf Cebrián Máriáé; a harmadikat 1840-ben Csillom Ferencz építtette és ez jelenleg Minkusz Antalé.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir