Kékkő.

Full text search

Kékkő.
Kékkő. Hont vármegye határán, a Kürtös-patak mellett fekvő kisközség, körjegyzői székhely. Házainak száma 233, lakosaié 1341, a kik vegyesen magyarok és tótok, de mindannyian róm. kath. vallásúak. Postája helyben van és táviróállomása Balassagyarmat. Már a tatárjárás előtti korszakban fennállott. A XIII. század második felében Mikó fia Péter, honti főispán (1271–1277), a Balassák őse, építtette az itteni várat, melyről az 1290-ben kelt egyezséglevél is megemlékezik. Ez egyezség szerint a várat Dolyán, Zsély és Olvár helységekkel együtt, Péter főispán firokonai nyerik. Az egész középkoron át a Balassa család birtokában találjuk. A XVI. század második felében (1572) Balassa János, Hont és Zólyom vármegyék főispánja, bírta a várat. Musztafa basa, Balassa gyakori támadásait megtorlandó, 1576-ban Ali béget küldte Kékkő elfoglalására, de a várbeliek a török had közeledtére Divénybe menekültek és a vár kardcsapás nélkül került a törökök birtokába. 1593-ban Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristóf visszafoglalták ugyan a várat, de a kivonuló törökök a levegőbe röpítették. Az 1598. évi megyei adóösszeírásban Kékkőváraljának Balassa Zsigmond volt a földesura. II. Mátyás király a várat 1609-ben visszaadván a Balassáknak, Balassa Zsigmond 1609–1612 között 66nagy költséggel helyreállíttatta. A XVII. század második felében a vár újból elpusztult. 1658 október 6-án a helység országos és heti vásárok tartására nyert kiváltságokat. 1715-ben két magyar és hat tót háztartást vettek itt fel az összeírásba, de 1720-ban már nemes községként szerepel. A XVIII. század első felében báró Balassa Gábor a vár egy részét újra felépíttette. A XVIII. század második felében (1756–1807) a vár a grófi ág utolsó sarjáé: Balassa Ferenczé volt, a ki életének végszakát itt töltötte. Halála után az uradalmat báró Balassa Sándor cs. kir. kamarás örökölte. Jelenleg gróf Almássy Dénesné szül. gróf Károlyi Ella a vár és a község legnagyobb birtokosa. Érdekes a várban a várkápolna, melyet 1759-ben szenteltek fel. A várkastélyban sok érdekes látnivaló van. Remek régi bútorok, festmények, műtárgyak, metszetek. A könyvtár is gazdag és érdekes. A szépen gondozott várkert és a várbástyák terraszairól fenségesen szép kilátás nyílik a távol vidékre. A községbeli szép róm. kath. templom 1879-ben épült. 1866-ban a község nagy része leégett, 1873-ban pedig a kolera tizedelte meg a lakosságot. A balassagyarmati népbanknak a helységben fiókintézete van. A községhez tartoznak: Récska-puszta, továbbá Szrnajka, Ocsenáska, Ravnya. Majorföldek és Drjenovka tanyák.

Kékkő: A várkastély újabbkori része.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir