A falu.

Full text search

A falu.
A falvak majdnem, kivétel nélkül patakra hajló domboldalakon épültek, a patak két partja hosszában. A patak vagy az országút a falut innesső és »tusó« sorra osztja s az innenső sor előtt halad az »út«, a túlsó sor előtt pedig az »uccza«, melyet az »aovégen« meg a »fővégen« egy-egy híd köt össze a patakon keresztül az úttal. A kis híd meg a nagy híd ünnepnap a fiatalság kaszinója, itt a lányok, amott meg a legények gyülekeznek s ha az arrajárókkal már »kiparádézták« magukat, akkor levonúlnak a jégre »hilinkoáznyi« vagy a »paskomra« (libalegelő) játszani. A faluban játékra vagy »piharczra« alkalmas nagyobb térség nem igen akad s éppen ezért a templom is a falu szélén épül, a temető közelében, egy dombtetőn s bent a faluban csak a harangláb áll. A hol két különálló részre oszlik a falu, ott a két vég között rendesen keresztben folyik át a patak s a rajta lévő nagy híd szerint oszlik meg a falu népe. Mohorán pl. a hídon innen laknak a »muhoraiak«, a hídon túl pedig a »hidmegiek«, a kik mindig a »faluba« járnak, míg a falusiak a »hídmegé«. Az Ipoly mentén fekvő helységek közül a jobbpart a »túloát«, de azért a balpartiak is »túloátyiak« amazoknak. Minden faluban van egy »koásté«, a mit bizton a törökök építettek s rajta kívül még egy sereg kastély, ezek azonban a falu közepén álló nagyvendéglővel egyetemben sehogysem illenek büszke nevükhöz. A földesúr minden telke az »uraké« jelzővel külön fix pontja a falunak, a mi a kedvelt kastély szóval együtt még a régi jobbágyvilág emlékét őrzi, mert az urakéval szemben rendesen megkülönböztetik a jobbágyok (gazdák) »főggyit, szérőjét és legelőjét« is.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir