Nagy Tapolcsány.

Full text search

Nagy Tapolcsány.
Nagyságra és a létesítés időszakát tekintve, második helyen említendő a nagy-tapolcsányi közkórház, mely 1885. évben létesült s azonnal közkórházi jelleggel felruháztatván, 1886. évi január hó 1-én adatott át rendeltetésének.
Ezen kórház keletkezése a vármegye egy nemeskeblű főurának, tavarnoki báró Stummer Ágostonnak nagylelküségével áll szoros oki összefüggésben, a mennyiben ez a főúr, szíve sugallatát követve, a szenvedő emberiségnek egy palotát emelt s azt 74 ágyra teljesen felszerelve, a vármegye közönségének ajándékul felajánlotta. Ezen, a mai korban már mindenképen eseményszámba menő nagylelkü adományért, a vármegye közönsége hálája és elismerése jeléül, a kórházat Ágoston-kórháznak nevezte el, s az adományozó nevét ezen kivül még egy, a kórház főbejáratának falába illesztett márványtáblán is megörökítette.
A kórházi épület Nagy-Tapolcsány községtől mintegy fél kilométernyi távolban, mezőgazdasági művelés alatt álló földek által környezett, mintegy 2 holdnyi területen épült, kizárólag földszintes és a már említett, 74 ágygyal ellátott kórházi épületen kívül az orvos, a felvételi irodák s az ápoló testvérek lakásául szolgáló, a főző- és mosókonyhát is magába foglaló két melléképületből, egy kápolnából, kapus-lakásból és egy hulla-házból áll.
A fűtés a nagyobb kórtermekben köpenyes kályhák, a kisebbekben pedig egyszerü kályhák segélyével megy végbe, míg a szellőztetés, a falakba mélyített csatornák utján, a légmérsékleti különbözetek által történik.
Talaja kissé vizenyős, miért is a talajvíz levezetése czéljából kiterjedt mértékben alagcsöveztetett.
Az öszes épületek fallal vannak egybekötve úgy, hogy a beépített terület egy zárt négyszöget képez, melynek belső udvara is be van fásítva, míg az épületeket környező 2 holdnyi terület, melyen egy amerikai rendszerü jégverem is van, dúsan befásítva, a kórtermeket üde levegővel látja el.
A betegek ápolása és élelmezése a paulai Sz. Vincze-rendü női szerzet tagjaira van bízva, akik feladatuknak, a náluk megszokott önfeláldozó buzgósággal, itt is megfelelnek, míg az orvosi szolgálatot az igazgatósági teendőkkel együtt, dr. Fridrich Alajos igazgató-főorvos kellő szakavatottsággal és lelkiismeretes buzgósággal teljesíti, s évenkint 800–850 beteg ellátásának és gyógykezelésének gondjait viseli.

A NAGY-TAPOLCSÁNYI KÖZKÓRHÁZ.
Ullmann József felvétele.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir