Császártöltés.

Full text search

Császártöltés.
Császártöltés, a telecskai halmok végső nyulványainál fekvő nagyközség, 473 házzal és 2664 r. kath. vallású magyar és németajkú lakossal. Postája helyben van, távírója Hajós és vasúti állomása Keczel. Egyike azoknak a helységeknek, melyek a XVIII. században keletkeztek. A hagyomány azt tartja róla, hogy I. Lipót király uralkodása alatt (talán inkább Mária Terézia királynő alatt) keletkezett, midőn a császár utazása alkalmával az Örjeg mocsarain át töltést emeltek, melynek készítéséhez Mecklenburgból hoztak ahhoz értő munkásokat, a kik azután itt maradtak s a töltésről nevezték el telepüket Császártöltésnek. E hagyománynak van némi alapja, mert az itt letelepedett németek csakugyan mecklenburgi származásúak. A község keletkezésének idejét azonban Mária Terézia királynő uralkodása idejére kell helyeznünk, mert Bél Mátyás 1737-ben megjelent művében még nem emlékezik meg róla. A plebánia a XVIII. század közepén keletkezett, az anyakönyvek 1763-ban veszik kezdetüket. A róm. kath. templom 1782-ben épült. Az úrbéri rendezés alkalmával (1770) 44 4/32 jobbágytelket vettek itt fel. 1832-ig a kalocsai érsek volt a helység földesura, ez évben azonban a kalocsai káptalan birtokába ment át, mely most is a helység legnagyobb birtokosa. Hozzátartozik Csala és Polgárdi puszta. Az előbbinek a kalocsai káptalan, az utóbbinak Mérey Móricz volt 1848 előtt a földesura. A község lakosai kaszinót tartanak fenn.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir