Középiskolák.

Full text search

Középiskolák.
Az aszódi ág. h. ev. algimnáziumra vonatkozólag biztos adatok vannak 1786-tól. Hosszú időn keresztül csak egy tanára volt, kezdetben Schola latina a neve, 1859/60-ban felső elemi fitanoda, 1860/61-ben fiúk és leányok együttesen járnak ide, 1862/3-ban algimnázium. Mostani alakját 1865-ben nyerte. A tanárok 226száma 1853/4-ben 2, 1865/6-ban 3, 1868/9-ben 4, 1880/1-től 5 (a hitoktatókon kívül.) Tanulóinak száma 1833/4-ben 28, 1858/9-ben csak 12, 1874/5-ben 104, 1887/8-ban 121, jelenleg 128. Petőfi Sándor tanára: Koren István végzett teologus, 1833-ban vette át az aszódi iskola vezetését s itt 23 évig működött. Az iskola épen az ő idejében vette föl a gimnázium nevet s három osztályból állott: donatus, grammatika és syntaxis. Koren a három osztály növendékeit így nevezte: ejtegető, szófejtő és szókötő. Koren a magyar nyelvet, történelmet, földrajzot, természetrajzot és az első két osztályban a hittant magyarul tanította, a többi tárgyat latinul. Petőfi 1835/6-tól – 1837/8-ig, három éven át járt ebbe a gimnáziumba. Most fáradoznak abban, hogy az intézetet főgimnáziumá fejlesszék Petőfi főgimnázium névvel.*
Az Aszódi Ágostai Hitv. Evang. Algimnázium Értesítője az 1900–1901. iskolai évről. Közli Balla Lajos igazgató. Budapest. 1901.
A czeglédi ref. iskolát magas színvonalra emelték már a XVI. század közepe táján Szegedi Kiss István s Bakonyi Albert (püspök). A mint a czeglédi régi jegyzőkönyekből olvassuk: ez az iskola szolgáltatta régente még a debreczeni anyaiskola rektorait is.* Az iskola később alsóbbrendűvé vált. De sokáig nem tudunk róla. 1722-ben Patai József rektorságában ismét tógás deákok vannak.* 1753-ban a kormány a czeglédi protestáns iskolát a grammatikáig lefokozta. 1752-ben ugyanis a reformátusok megverték a katholikus iskolamestert, a mikor a budai klarisszák följelentették, hogy a reformátusok jogtalanul bírják a templomot tartozékaival együtt. A vizsgálat alkalmával arra hivatkoztak a kálvinisták, hogy vallásukat 1547 óta gyakorolják s hogy a templom az 1681. évi XXV. t.-cz. meghozatalakor már az övék volt. A kanczellária akképen döntött, hogy Czegléd 1683 után, hat évig lakatlan volt s ha a reformátusok birtokában voltak is a templomnak 1681-ben, már annak szakadatlan birtoklására nem hivatkozhatnak, mert a földesúrra szállott a vitatott terület. De különben is az 1681. évi XXVI. t.-cz. megalkotásakor Czegléd a török hódoltság alatti részekhez tartozott. A királyné részökre más területet adat templom- s iskolaépítés czéljaira; de az iskolára nézve kimondatott, „hogy a grammatikánál magasabb tanulmányokat, vallásgyakorlatuk elvesztésének terhe alatt, hagyják abba s következésképen a bölcsészet tanárát s más szükségtelen oktatóikat azonnal bocsássák el.”*
Molnár Aladár: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században. I. köt.
I. m. 511. l.
V. ö. Fináczy: i. m. I. k. 37–39. l.
A czeglédi mai áll. főgimnáziumot 1899-ben alapították, a mikor két párhúzamos I. osztálya 92 tanulóval nyilt meg, a kiket három tanár oktatott. Ma (1909/10.) 18 tanára s 368 tanulója van. Az első érettségi 1907-ben volt, 16 növendékkel. Az intézet jelenlegi helyiségeit 1903-ban építették.
Gróf Batthyány József érsek megyéjének székhelyén emelt a kegyesrendiek vezetése alatt oly intézetet, a mely első korszakában magában foglalta a középiskolai tanfolyamot s itt a kegyesrendiek a bölcseltet és teologiát is előadták s a székesegyházban hitszónokokként is működtek. Az alapítólevél 1765-ből való. A jelen intézet alapítója Kunszt József kalocsai érsek 1860-ban. Az átvétel első évében csak 4 osztály állott fenn, 8 osztályúvá az intézet 1864/5-ben fejlődött. 1865-ben volt az első érettségi a gimnáziumban, a mikor 24 tanuló közül 22 lett érett. Az intézet jelenlegi épületei 3 részből állanak: a Stephaneum, a kollégium (tanárok lakásai) és gimnázium. A gimnázium kétemeletes épület, a mely 1870-ben épült föl. Az intézet élén a pater rektor áll, a ki egyúttal a gimnázium igazgatója. Mellette főfelügyelői fölhatalmazással a gimnáziumi prefektus működik a gimn. teendők végzésére. A Stephaneumban a rektor után a stephaneumi főfelügyelő (praefektus generalis) következik. Az obszervatoriumot Haynald biboros-érsek alapította. Az első korszak első igazgatója Zsigmondovics Illés, 1765–1766-ig; az utólsó Vida Imre 1855–1860-ig. A második korszak első igazgatója Weninger Sándor 1861–1866-ig. Érettségi vizsgálatot tett 1895/6-ban 28. A tanulók összes száma ekkor 518.
A kecskeméti róm. kath. főgimnáziumot 1714-ben alapította gróf Koháry István országbíró 30.000 rhenus forinttal s telekkel; főgimnáziummá alakult a kecskeméti róm. kath. egyházközség hozzájárulásával (1859-ben.) Első igazgatói 1715-ben Kovátsovits Pál; 1715–16-ban Zabojnik Péter, helyettes igazgató Vilhem Ádám. Az intézet 1832-ben épül emeletre, a mai helyén, a város 227kath. tanácsa s polgárai hozzájárulásával. 1859-ben a homlokzatot meghosszabbították; 1894-ben szárnyépülettel látta el a róm. kath. egyházközség. Tanárok száma: 1715–53-ig 2–3; 1754–1806-ig 4–5; 1806–59-ig, mint a nagy gimnáziumokban; 1863-tól, mint a főgimnáziumokban. Tanulók száma 1715-ben 63, 1715–54-ig 114–400 között, 1754–77-ig 260–506 között, 1778–1806-ig 26–300 (26 1790-ben volt), 1807–50-ig 200–300 között, (1851–59 között 100-on alul) most 290. Az intézet 1715–25-ig a ferenczrendiektől vezetett normális iskolák épületében volt. 1753-ban a poétikai és rhetorikai osztálylyal bővülvén, a rend új épületet emelt a mai kath. konviktus telkén a Jókai-utcza és Régi Iskola-utcza sarkán. 1832-ben készült a mai helyére a gimnázium. 1806-ban a Nova Ratio értelmében a IV. oszt. normális iskolák hozzákapcsolásával öt osztályúvá, majd nagygimnáziummá lett. 1849–58-ig kisgimnázium. 1859-ben nyilt meg a főgimnázium. 1863-ban volt az első érettségi vizsgálat.*
Tóth György dr. róm. kath. főgimn. igazgató közlése nyomán.
Kecskeméten nagyobb ref. iskola már a XVI. században volt. 1596 körül Veresmarti Mihály tanított benne. Erről az iskoláról a város régi jegyzőkönyvében ez a följegyzés olvasható: „Anno 1599. megfogadtuk városostúl György deákot (azaz Petri Györgyöt) mesternek, a ki magasabb tanintézetté emelte az iskolát”. Egy 1683-ból való jegyzék szerint a theologus (tógás?) deákok száma (30–40) a háborús idők miatt leapadt. A főgimnáziumot 1830-tól kezdve többszörös megszakítással építtette a kecskeméti református egyház a városi és egyházkerületbeli hitsorsosok pénzsegítségével. Kezdetben egy professzor volt három segédtanítóval, 1809-től 2 professzor, 3 segédtanítóval, 1856-tól 11 tanár, ma 15. Tanulók száma az első években nincs feljegyezve, mostanában 280 körül. A tanári fizetés 1599-ben 32 forint, 3 fertály búza, egy verő ártány; 1695-ben 80 forint, egy ölő ártány, egy mázsa só, 100 font hús, 25 font faggyu, 50 fő káposzta, 5 fertály búza; 1759-ben 209 forint, 15 öl fa és egy szőlő; 1808-ban 400 forint, 70 véka búza, egy szőlő, 15 öl fa; 1857-ben 700 forint; 1868-tól 1000 forint, 1896-tól az állami fizetési fokozatok szerint. 1750-ben az akadémikus rektorok helyét állandó professzorok váltják fel. 1830-ban a gimnázium kerületi főiskolává lesz a nagykőrösiekkel vívott nehéz küzdelem után, de a Thun-féle Entwurf 1851-ben algimnáziummá degradálja. 1856-ban újra főgimnáziummá és nyilvánossá lesz. 1860-ban megszünik a vele kapcsolatos theologia és jogakadémiát kap, mely 1875-ben külön válik tőle. 1896-ban államsegélyt nyer.*
Az intézet igazgatójának közlése nyomán.
A kecskeméti kegyesrendi tanárok pendítették meg 1853-ban az eszmét, Kecskeméten a reálirányú oktatás meghonosítása iránt. A város képviselőtestülete azután 1855-ben elhatározta, hogy önálló, három osztályú városi reáliskolát állít. Az iskola I. osztályát 1857-ben nyitották meg, 14 tanulóval. Ez az iskola az 1860–61. tanévben 27 tanulóval megszünt. Az állami főreáliskolát 1869-ben alapították. 1895-ig 1303 növendéke volt (évenként átlag 52.)*
Hanusz István: Az első huszonöt év a kecskeméti m. kir. áll. főreáliskola életéből. 1895.
Kecskeméten felső-kereskedelmi iskola is van szervezés alatt, melynek I. osztálya az 1910/11. tanévben fog megnyílni.
A kiskunfélegyházi róm. kath. négyosztályú jászkun-kerületi algimnáziumot 1810-ben állitották fel. 1866-ban egy világi igazgató, egy hittanító, egy rendes, 3 helyettes, összesen 6 tanár (4 világi, 2 egyházmegyei) működik, tanulóinak száma 107. 1875–76-ban mint községi algimnáziumban (négy osztályú) 8 tanár működik, a tanulók száma 94. 1885-ben a tanárok száma 11, a tanulóké 87. 1894–95-ben községi főgimnázium; van 5 rendes, 6 helyettes, 4 hittanító, egy tornatanító, 4 rendkívüli, összesen 20 tanár. Érettségit tett 20. 1906–907-ben 18 tanár működik, a tanulók száma: 306.
A halasi ref. iskola rektorai a kecskeméti egyházmegye jegyzőkönyvében 1592 óta vannak följegyezve. Ott említik, hogy hajdan tógás deákjai is voltak. Az egyházközségi nyolczosztályú főgimnázium eredete tehát 1592-ig vezethető vissza. A kiskunhalasi ref. algimnáziumban 1866-ban egy igazgató, 6 rendes, összesen 7 (hat világi, egy pap) tanár működik, tanulók száma 63. 1875–76-ban mint főgimnáziumban 13 tanár és 101 tanuló van, érettségit tett 19 tanuló. 1877–78-ban (nyolczosztályú főgimnázium) 12 tanára van, a tanulók száma 103, érettségit tett 15. 1885-ben a tanárok száma 14, a tanulóké 189, érettségire 228jelentkezett 23. 1894–95-ben 10 rendes, 2 helyettes, 3 hittanító, egy óraadó, egy tornatanító, összesen 17 tanár, tanulók száma 280, érettségit tett 20. 1906–907-ben 15 tanár működik, a tanulók száma 271.
A kunszentmiklósi ref. egyházközségi hatosztályú reálgimnáziumot 1735-ben alapították. 1866-ban 4 rendes, 2 helyettes, összesen 6 tanár (mind pap), tanulók száma 75. 1873-ban egy papi igazgató, 2 világi, 3 papi rendes tanár, egy világi helyettes működik benne, tanulóinak száma 89 rendes, 2 magán. 1885-ben a tanárok száma 9, a tanulóké 88. 1894–95-ben összesen 8 tanára van s 102 tanulója. 1897–98-ban hatosztályú, a tanárok száma 7, a tanulóké 88. Az 1906–907. tanévben a tanárok száma 8, a tanulóké 110.
A nagykőrösi ref. főgimnázium első rektora 1580 körül Szilvásújfalusi Imre. Utána pedig Veresmarti Mihály 1598-ban vállalkozott az iskola vezetésére. Tanárai között találjuk 1741–69 között Losonczi Istvánt, a „Hármas kis tükör” szerzőjét; 1848–49-ben Galgóczy Károlyt, a monografust. Az ötvenes évek tanári testületében mind csupa irodalomtörténeti neveket találunk. 1632-ben 16 növendék subscribált, 1722-ben 62. Az 1833–37-ik évben a három bölcsészeti osztályban 54, az 1847–48. évben 65 növendék volt. Az újraszervezéskor, az 1851–52-ik évben, az I–VIII. osztályban 175, 1895-ben 294, 1908–909-ik évben 377 a tanulók száma. Tanárai: eleinte a rektor professzor változó számu publicus praeceptorokkal 1851–52-ig; az 1852–53-ik évben 12, 1908–909-ben 17 tanára van. 1851–52-ben egy rendes tanár fizetése 600 frt. 1898-ig tanári törzsfizetés 800–1000 frt. 1898-ban az állammal kötött szerződés alapján a tanári létszámot szaporították s az állami tantervet vezetik be. A jelenlegi épületet a ref. egyház, az állam s a város anyagi segítségével 1901-ben emelték.
Ujpesten 1905 szeptember 1-én nyilt meg a községi gimnázium két párhuzamos I. osztálya 85 tanulóval. 1908-ban államosították. Most hat osztályú; tanulója: 356; tanárai: 9 rendes, 1 rendkívüli, 4 helyettes s 5 hitoktató.
A váczi kegyesrendi tanintézetet gróf Kolonics Zsigmond püspök s bíbornok alapította 1714-ben. Csakhamar a grammatikai osztályokat is fölállították. Gimnáziumuk 1725–1727 között épült. A költészeti s rhetorikai osztályokat 1730/1-ben állították föl.* 1866-ban 8 tanár működik, tanulók száma 177. 1875/6-ban hat osztályú algimnázium, 11 tanár, 160 tanuló. 1877-ben a tanárok száma változatlan, tanuló 150. 1885-ben a tanárok száma 16, a tanulóké 282. 1894/95-ben (róm. kath. főgimnázium) 9 rendes, 5 helyettes, 3 hittantanító, 1 tornatanító, 1 rendkívüli, összesen 19 tanár, 350 tanuló, érettségit tett 20. Az 1906/7. tanévben (kegyesrendi főgimnázium) 19 tanár működik, tanulója 427.
Molnár Aladár i. m. 553. l.
A rákospalotai Wagner-féle magánfőgimnáziumban 1906/7-ben 28 tanár működik, a tanulók száma 249.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir