Igazgatás.

Full text search

Igazgatás.
A koronauradalmat a megvétel után minden tekintetben egy igazgatóság alá helyezték. Azonban 1869-ben a királyi várkastélyt a 120 k. hold 450  öles parkkal együtt az egyesült budai-gödöllői várkapitányság kezelésébe bocsátották, a vadászati ügyek vezetését pedig 1874-ben az udvari vadászati hivatalra bízták. Míg az erdők és az erdőtisztások viszont az erdőkincstár kezelésébe kerültek. A koronauradalom mezőgazdasági része 1867-től 1890-ig a pénzügyminisztérium fönnhatósága alá tartozott, ekkor a földmívelésügyi minisztérium 88vette át. Az uradalom igazgatása az átvétel óta szintén több változáson ment át. Kezdetben külön igazgatósága volt, majd az óbudai kincstári jószágigazgatósággal egyesítették, 1883-ban pedig ismét külön igazgatósággal ruházták föl. A mezőgazdasági kezelést jelenleg a Gödöllőn székelő jószágigazgatóság végzi, melyet egyes kerületek főmajorjaival távbeszélőhálózat kapcsol össze. A tiszti létszám a következő: egy jószágigazgató, egy jószágfelügyelő, kilencz gazdasági intéző, egy ellenőr, három segédtiszt és egy gyakornok. Van ezeken kívül állandó ember- és állatorvos és gyógykovács.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir