János főispán.

Full text search

János főispán.
János 1728 augusztus 18-án született Pozsonyban. Ifjú korában ő is hadi pályára lépett, hol egész az altábornagyságig emelkedett s egy magyar ezred tulajdonosa lett. 1754-ben Borsod vármegye főispánja, mely állásában 1774-ig maradt meg. 1774 szeptember 23-án, Pálffy Károly Pál halála után, Pozsony vármegye főispáni székét foglalta el s egyszersmind a magyar testőrség alkapitánya lett. Mint pozsonyi főispán 1785-ig kormányozta a vármegyét: de II. József halála után ismét elfoglalta a főispáni széket, bár csak rövid időre, mert 1791-ben meghalt. Neje Coloredo Mansfeld Gabriella herczegnő, kivel 1762 január 27-én lépett házasságra. János örökölte, Károly Pál halála után, Vöröskő három nyolczad részét, melyet fiai között két részre osztott fel.
Jánosnak ifjabb nővére: Mária Ludovika (szül. 1729 szeptember 10-én Pozsonyban), 1748 augusztus 28-án Kinsky József herczeggel lépett házasságra, kinek halála után (1752 márczius 23-án) Párisba költözött s ott is halt el.
Jánosnak négy gyermeke maradt: Jozefa Gabriella (szül. 1765-ben), mint hajadon halt el; Mária Francziska (szül. 1770-ben), férje kéthelyi Hunyady János gróf (megh. 1821-ben), a jelenleg virágzó Hunyady grófok törzse; János Gábor (szül. 1775-ben, megh. 1821 márczius 15-én), cs. kir. kamarás, neje De Ligne Euphémia Krisztina herczegnő. Gyermekeik nem maradtak.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir