Tamás nyitrai püspök.

Full text search

Tamás nyitrai püspök.
Mihálynak két fia volt: Tamás és István. Az utóbbi 1637-ben halt el. Tamás első kiképeztetését 1633-ban Pozsonyban nyerte s bölcsészeti tanulmányait 1641-ben Nagyszombatban, a hittaniakat Rómában a Collegium Germanico-Hungaricumban végezte; ugyanott tartotta 1645-ben első miséjét s még ebben az évben, Lippay György esztergomi érsek alatt, az esztergomi káptalan tagja lett. Mint korának egyik legkiválóbb egyházi szónoka, gyorsan emelkedett a főpapi pályán. 1647-ben zólyomi főesperes, 1651-ben őrkanonok, 1652-ben csanádi püspök; 1654-ben Rómában járt, hogy megerősítését kieszközölje. 1658-ban esztergomi nagyprépost és váczi czímzetes püspök, 1660-ban egri, végül 1670-ben nyitrai püspök lett. Nyitrai püspöksége alatt, 7041673-ban, Nyitra várát bástyákkal megerősíttette. Ezek az erődítvények még máig is fennállanak. Főpásztori méltósága mellett egyúttal a főkorlátnoki tisztet is betöltötte. E magas méltóságra 1669 október 5-én neveztetett ki. Nagy kegyben állott Lipót király előtt, a ki őt a „tanács angyalának” nevezte. Erős hazafias és alkotmányos érzéséről tesz tanúságot az 1678. évi országgyűlés alkalmával, Hocher Pál osztrák kanczellár ellen való fellépése, melylyel a rendek előtt nagy népszerűséget szerzett, de e mellett az udvar kegyét sem veszítette el. Mint főpap, nagy áldozatokat hozott egyházmegyéje javára. A nyitrai egyházat gazdag egyházi ruhákkal ajándékozta meg; 1678-ban pedig Rákóczy Erzsébettől megvette Hejczefalvát, melyet a Kisdy-féle papnevelő intézet gyarapitására szánt. Meghalt 1679 május 7-én Bécsben. Nyomtatásban fennmaradt az a nevezetes emlékbeszéde, melyet a vezekényi ütközetben elesett négy Esterházy fölött tartott.

Pálffy Miklós epitáfiuma.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir