Halálozási statisztika.

Full text search

Halálozási statisztika.
Az 1883–85. években 48,006 lakos mellett az évi halálozás volt az idegenekkel együtt 1693, 1938, 1866, vagyis ezer lakosra 40.89‰, 40.3‰, 37.6‰ volt az évi halálozási arányszám. Az idegeneket (többnyire kórházban elhaltakat) leszámítva, 36.93‰, 36.4‰, 33.3‰. Ez utóbbi az igazi helyes arányszám, mert hiszen a már betegen érkezettek halálesetéből a város rendes lakosságának egészségi viszonyaira nem szabad következtetni és ítéletet alkotni. Az 1901–1903. években már feltünően jobb egészségi viszonyokat látunk. 65,867 lakos mellett a meghaltak száma még abszolute is kisebb, annál inkább mutat kedvező jelenséget a relativ arányszám. Az említett években idegenekkel együtt meghalt 1793, 1973, 1722 személy (az 1902. esztendő országszerte rossz volt, a mit az abnormis időjárással lehet összeköttetésbe hozni) az idegenek leszámításával ugyanez években 1438, 1574 és 1365, ezer közül tehát 21.83‰, 23.89‰, 22.39‰. Ez kétségbevonhatatlan javulás, melynek egyik főoka mindenesetre a várostól 1894 óta birtokba vett vízvezeték általános és kötelező bevezetése. A nem természetes halál-ok nagy százalékkal szerepel Pozsony város halálozásai közt, a minek régtől fogva megfigyelt és feljegyzett oka az, hogy a Dunából sok Ausztriából származó öngyilkos tetemét fogják ki, a melyeket a víz sodra, a folyamnak Pozsonynál történő elágazása miatt, a város határában tesz partra. A vízbefúltakon és akasztottakon kivül az arzén- és foszformérgezés esetei szaporítják nagyobb mértékben a nem természetes halállal kimultak számát. A míg a vármegyében 1.90–2.20 közt változik a nem természetes halál-okok perczentuális száma, Pozsony városában ez arányszám főleg a mondott ok miatt 3.60–4.46, tehát majdnem kétszerese az országos átlagnak, mely a 3.37‰-ot nem haladja túl.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir