Stefánia árvaház.

Full text search

Stefánia árvaház.
A Mária oltalmáról nevezett, előbb „Stefánia” nevet viselő árvaházat 1830-ban alapította a Brunswick Teréz grófnő elnöklete alatt megalakult kisdedóvó-egyesület, a kolerában elhúnyt szülők árvái részére. Az intézet igazi megalapítója és legnagyobb jótevője vedrődi gr. Zichy Ferencz, a kolera alatt kir. járványbiztos volt. A 90-es években az intézet vezetését a Paulai szt. Vinczéről nevezett irgalmas nővérekre bízták. Tizennyolcz éven át Stefánia főherczegnő viselte a védői tisztet s azért akkor Stefánia-árvaháznak nevezték. 3911900-ban a Horváth János- és a Madách-utcza sarkán, a Mély-út alján, pompás, egészséges fekvésű területen, új épületbe költözött át az intézet. Ezt 1900 okt. 7-én szentelték fel. Ékes, románstilű épület, a főbejárat homolokzatának mozaikképe: a Bold. Szüz- Lotz Károly kartonja után készült. Háromemeletes, teljesen modern követelmények szerint berendezett épület; az egész telek területe 3900  m., ebből 2500  m. kert. Az intézet tisztán felekezeti (katholikus) jellegű, árvák és félárvák befogadására, 120 egyén számára. Csekély 12 forint havidíj fizetése mellett azonban díjas növendékek is felvétetnek.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir