Vízi utak.

Full text search

Vízi utak.
A vármegye legfontosabb vízi útjai: a Duna-, Vág- és a Morva-folyó, a forgalom jelentékeny részét bonyolítják le. A közlekedés legjelentékenyebb része a Dunán bonyolódik le. A Felsőduna szabályozásának 1886-ban történt megindítása óta végzett munkálatok nagyban hozzájárultak a hajózási akadályok elhárításához és a közlekedés megkönnyítéséhez és remélhető, hogy ez a legolcsóbb és a tömeges szállításra legalkalmasabb szállítási eszköz még jobban ki lesz használható Ausztria nagyszabású csatornahálózatának tervezett végrehajtása után, melylyel egyszersmind a Pozsony kereskedelmi forgalma érdekében régóta óhajtott Duna–Odera csatorna megvalósításához is közelebb fogunk jutni. A hajóközlekedés előmozdításának egyik tényezője a Pozsonyban 1897–99-ben megalkotott téli kikötő, a hajók téli menedékhelye, a mely hivatva lesz idővel kereskedelmi kikötővé lenni.
E kikötő építését 1897-ben kezdték meg. A kikötőben a szárazföld kiemelését 1899-ben fejezték be. A munka czélja az volt, hogy a kikötőmedencze természetes telepe a 0 vízszin fölött +2 m-ig mélyítessék; ezentúl a kikötő további mélyítését, a 0 vízszin alatt –2 méter mélységre fenékkotrógépekkel hajtották végre 1902-ben. A kőmunkálatok ugyanez évben indultak meg s a kikötő Duna felőli feltöltésének (móló) a rézsűjét be is fejezték. A kikötőmedenczék széleinek biztosítása, illetőleg kikövezése s ezzel a téli kikötő elkészítése, a munkaprogramm szerint, 1903-ban nyervén befejezést, ezután a vasúti vágányzatnak már meg is kezdett lerakása lesz a főmunka. Ez a vágányzat a dunaparti vasúti vágányokkal együtt hivatva lesz a majdan megalkotandó kereskedelmi kikötő és pozsonyi pályaudvarok között a vasúti összeköttetést megteremteni.
A Morva-folyó szabályozása a magyar érdekeltség nagy kárára még mindig késik. Közlekedési szempontból fontos a vármegyére nézve a Dévény melletti kompátkelés, melynek forgalma oly nagy, hogy az átkelés sok késedelemmel jár, sőt télen és árvíz idején teljesen szünetel. A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara évek óta sürgeti a kormánynál a Morva-híd megépítését, melynek érdekében a vármegye illető községei áldozni készek. Már megindultak a tárgyalások az osztrák kormánynyal s hihető, hogy nemsokára meglesz a rég óhajtott híd.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir