Az Árpád-házi királyok alatt.

Full text search

Az Árpád-házi királyok alatt.
E város a vármegyének egyik legrégibb helysége, melyről már a XII. században szó van, a mikor Géza király mint királyi birtokot 1158-ban a nyitrai egyháznak adományozta, a hol a királyi falcatoresek, vagyis kaszások laktak. 1256-ban IV. Béla király egyik oklevelében Modur néven van említve, mely oklevélből azonban az is kitűnik, hogy Géza király 1158-ban nem az egész helységet adta a nyitrai egyháznak, hanem csak egy részét, míg annak másik érsze tovább is királyi várbirtok maradt. V. István királynak 1271-iki oklevelében még mindig a nyitrai püspök birtokaként szerepel. 1273-ban Ottokár cseh király Pozsony vidékével és a határában fekvő helységekkel együtt Modort is feldúlta. Valószínű, hogy Modor IV. László király alatt szünt meg királyi várbirtok lenni, mert e király 1287-iki oklevele már magánkézben levőnek említi; de hogy egészben-e vagy csak részben, az az okiratból nem tünik ki, de kitünik belőle az, hogy a város a XIII. század közepe után erősen hanyatlott, mert ez az oklevél már csak prediumnak, vagyis pusztának nevezi, a mi különben – földúlatása után – érthető is. Ez időben Henrik fiainak a birtoka volt, kiktől IV. László, mert az Apor vajdához való átpártolásukkal hűtlenségbe estek, elveszi és Péterfia János comesnek és örököseinek adományozza. Ez a Péterfia János pozsonyi főispán volt s Apor vajdát legyőzte. A XIII. században még csak 1294-ben találkozunk a város említésével terra Modor vocata néven.
Ez időtől kezdve ismét fejlődésnek indul a város. A XIV. században már önálló lelkészsége van és az 1332–37 közötti időből való pápai tizedjegyzékben is előfordul Jakab nevű papja, a ki jövedelmét harmadfél márkára becsülte és így, ha ezt e jegyzéknek ez időből való megyebeli hasonló egyházainak jövedelmével összehasonlítjuk, igazoltnak látszik, hogy Modor ekkor már a jelentékenyebb helységek közé tartozott.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir