Népmozgalmi statisztika.

Full text search

Népmozgalmi statisztika.
Az 1900-ban megejtett általános népszámlálás szerint Pozsonynak 61,537 polgári és 4330 katonai, összesen 65,867 lakosa van. A polgári lakosságot számítva, 1890 óta a szaporodás 17.5%. E tekintetben Pozsony az ország ötödik városa. A szaporodásból 1.9% a direkt és 15.6% a bevándorlási szaporodásra esik. A bevándorlás ugyan még nagyobb, de nem tudható, mivel nem ismerjük a kivándorlók számát. Hogy Pozsonyban a halálozások száma oly nagy, – jóllehet e tekintetben szintén örvendetes javulás állott be – 139annak oka abban rejlik, hogy sok nagyforgalmú kórház van, – köztük különösen az állami kórház, – melyeket évenként ezer és ezer idegen keres föl, úgy hogy az ezek között előforduló halálozás a város rovására esik, továbbá, hogy évenként átlag 40 holttestet fognak ki a Dunából; nem csekély tényező e tekintetben az állami bábaképző-intézet sem, melyet sokan keresnek föl a vidékről is. Az itt élő nyugdíjasok nagy száma is befolyásolja a halálozásai arányt, mert ezek legnagyobbrészt már csak öreg korukban keresik föl a várost.
Pozsony nagy vonz-erőt gyakorol az idegenekre. Ennek oka nemcsak kiváló természeti fekvésében és természeti előnyeiben, hanem nagy kulturális előrehaladottságában is keresendő és ez magyarázza meg a mindinkább növekedő letelepülést. A bevándorlásnak egyik határozott jele, hogy Pozsonyban 7551 külföldi honos tartózkodik (míg a külföldön 182 pozsonyi van). Pozsony e tekintetben különben a sorrendben Budapest után következik. Figyelembe veendő még, hogy Pozsony határváros és így a fluktuáczió mindig nagy.
A nem szerint vizsgálva a lakosságát, van 28,237 férfi és 33,300 nő, vagyis 1000 férfiúra 1179 nő (a 4330 katonát beleszámítva, 1000 férfiúra 1023 nő) esik. (Az országban átlag 1025 nő jut 1000 férfiúra.)
A korviszonyok dolgában Pozsonyban Budapest és Temesvár után aránylag legkevesebb a 15 éven aluliak száma (26.5%), a minek az az oka, hogy a gyermekhalandóság meglehetősen nagy, és hogy a lakosság bevándorlókkal gyarapodik. Igen örvendetes azonban, hogy a 60 éven fölüli lakosság arányszáma a legnagyobb az országban, jeléül annak, hogy Pozsony egyike a legegészségesebb városoknak. Az utolsó népszámlálás alkalmával 5155 hatvan évnél idősebb egyén lakott Pozsonyban.
A családi állapotot nézve, Pozsonyban 36,480 nőtlen, illetőleg hajadon, 20,346 házas, 4563 özvegy és 148 elvált ember lakik.
Hitfelekezetek szerint római katholikus 49,107, gör.-kath. 100, görög-keleti 49, ágost. evang. 8292, ev. református 1139, unitárius 18, izraelita 7110, egyéb vallásbeli 52 van a városban. Nemzetiség szerint 20.102 magyar, 33.202 német, 10.715 tót, 32 oláh, 16 ruthén, 267 horvát, 28 szerb, 1505 egyéb (különösen cseh és morva). A lakosságnak 30.5%-a tehát magyar. A németek százaléka 59.9%-ról 52.2, a tótoké 16.6%-ról 14.6%-ra apadt. A magyarság az utóbbi évtized alatt 10.59%-kal szaporodott. A magyar nyelvet 35.076 ember beszéli. E tekintetben a haladás igen szép, a mennyiben 25%-ról 33%-ra emelkedett. Határozottan mondható, hogy a magyarság haladása, habár Pozsony az utóbbi években bizonyos nemzetiségi súrlódásoknak volt a színhelye, a többi vegyesnyelvű városokkal lépést tart.

Pozsony. – Folyosó a várban.
Körper K. felvétele
Műveltség dolgában Pozsony Budapest és Sopron után következik. Ugyanis Pozsonyban a lakosság 87.1%-a tud írni és olvasni (az említett két városban 91.7, illetőleg 87.5). Természetes, hogy e számításnál csak a hat éven fölüli lakosság jön számba. Megjegyzendő, hogy Pozsonyban az 140analfabéták számát nagyban szaporítják a bevándorló munkások, a kik odahaza sem részesülnek a kellő oktatásban.
A népsűrűség Pozsonyban 878, vagyis ennyi esik egy  kilométerre.
A lakóházak száma 2465. Egy  kilométerre 32.9 lakóház, egy lakóházra pedig átlag 25 polgári egyén esik. A lakóházak közül 94.1 kőből vagy téglából; 2.5 kő- vagy téglaalapból, de vályogból vagy sárból; 0.9 vályogból vagy sárból és 2.5% fából épült. Ebből is láthatni, hogy Pozsony egyike a legszolidabban épült városoknak, a mennyiben legtöbb háza kőből vagy téglából épült; előtte csakis Sopron áll, 97.8%-kal. Az utolsó évtizedben 180 új ház épült. Tekintettel azonban arra, hogy ugyanezen idő alatt a lakosság 9126 egyénnel gyarapodott, a házak szaporodása nincs kellő arányban a lakosság gyarapodásával s így Pozsonyban a lakáshiány úgyszólván állandó. Érdekes még, hogy Budapest után Pozsonyban van a legkevesebb földszintes, és hogy aránylag legtöbb az emeletes ház. Zsindelylyel és szalmával födött házak már csak a külvárosokban találhatók és számuk egyre fogy.
Áttérve most már Pozsony utczáinak és épületeinek a leírására, bátran mondhatjuk azt, hogy kevés városa van az országnak, a melyhez annyi történelmi emlék fűződnék, mint Pozsonyhoz, az ős koronázó-városhoz, melynek majd minden régi kövéhez valami történeti emlék tapad és kötetekre terjedne ennek a részletes és kimerítő leírása.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir