A Bazini és Szentgyörgyi grófok.

Full text search

A Bazini és Szentgyörgyi grófok.
Az 1400-ban öntött szentgyörgyi nagyharangon olvasható, hogy azt György és fia Mihály adományozták az egyháznak. Úgy látszik, hogy ez a György ugyanaz a Bazini és Szentgyörgyi gróf, a kit 1446-ban a bazini plébánia-templomban eltemettek. Mihály fia, vagy ennek fivére György, 1441-ben bizonyos Wohlfarth nevű lovagnak az özvegyét vette feleségül, a kivel Vöröskőt is kapta. Ez időtől kezdve a Bazini és Szentgyörgyi grófok hatalma mind nagyobb lesz. György gróf Mátyás alatt pártütő lett s III. Frigyeshez szegődött, minek következtében elfogták és lefejezték. Ez a György az, a ki a szentgyörgyi templomhoz csatolt kápolnát építtette, és a kit ide is temettek el. György birtokait a király lefoglaltatta. Gyermekei voltak: János, Zsigmond, Kristóf és Péter, mely utóbbi Mátyás király hive lett és tőle a lefoglalt birtokokat visszakapta. Hű és kiváló szolgálataiért csakhamar erdélyi vajda és országbíró lett. 1516-ban halt meg. Úgy látszik, hogy a mohácsi vész után a Bazini és Szentgyörgyi grófok családja kihalt, nevüket azonban előnévül a későbbi birtokosok is használták.
1523-ban az udvari kamara egy része, a pestis elől menekülve, Szentgyörgyre költözött.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir