Pozsony szinészete.

Full text search

Pozsony szinészete.
Sokkal érdekesebb azonban és eredményeiben messzebbre kiható a pozsonyi városi színházi viszonyok története. Itt a legrégibb nyomokra 1733-ban akadunk, a mikor már állandó színház állott fenn a Ferencziek-terén, az úgynevezett Weitenhofban, a Rómer Flóris-utcza sarkán. Német színészek játszottak itt, de a tűzveszélyes épület csakhamar a lángok martaléka lett. Később az „Arany-sas” és a „Hattyú” vendéglők nagytermében játszottak német színészcsapatok, míg végre a Mária Terézia koronázásakor megélénkült városban szükségét látták annak, hogy nagyobbszabású állandó színházat építsenek. 1741-ben tehát, a Halászkapun kívül, ott, a hol most a Notre-Dame-apáczák kolostora áll, háromemeletes fa-színházat építettek, melyben az országgyűlések tartama alatt naponta tartottak német, sőt hetenként kétszer olasz operaelőadásokat is, a mely utóbbi körülmény ismét a fejlett zenei ízlést igazolja.
Az országgyűlés befejezte után, 1750-ig, ismét elhallgatott a múzsa s legfeljebb egy-egy vendéglőben ütött tanyát valamely vándor komédiássereg; 396de már 1750-ben a Mihály-kapu előtti mélységben, az úgynevezett „Schiessgraben”-ben épült egy csarnok, a melyben német és olasz előadásokat tartottak. Ettől az időtől kezdve több helyen ütötte föl sátrát hosszabb-rövidebb ideig a színészet. A jelenlegi állami főreáliskola melletti Pálffy-kertben is volt színkör (megkülönböztetendő az ugyanott volt Pálffy-teremtől, mely szintén színházi czélokra szolgált). A XVIII. század második felének elején pedig a Zöldszoba-utczában is volt állandó színház, a mely azonban tűzveszélyesnek bizonyult s így mind szükségesebbnek látszott egy megfelelőbb állandó színház építése.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir