A közművelődés.

Full text search

A közművelődés.
A közművelődés is nagy lépéssel haladt előre. A vármegye minden téren iparkodott a művelődést előmozdítani. Bár a közoktatás történetében bővebben esik róla szó, megemlítendő, hogy Somogy vármegye volt a fenntartója a kaposvári gimnáziumnak, s a gimnáziumi választmánynyal gondoskodott az ügyekről. Hosszú ideig Somssich Pál volt e választmány elnöke. A vármegye, a gimnázium mellett más közintézményektől sem vonta meg támogatását. A vármegye részes a Mária Valéria árvaleányok intézetének megteremtésében is, a melynek az alapját ugyan a herczeg Esterházi-uradalom bérlője, Freystädtler Antal vetette meg, de a telek adományával a vármegye is hozzájárult az intézet megvalósításához. A kaposvári közkórház is a vármegye alapítása.
571A kultúra ügyét szolgálták a vármegyének különféle adományai, alapítványai is, a melyek között több országos jellegű intézetre szóló alapítás volt. Csupán az alapítvány-jellegű adományokat említjük fel, melyek időrendben a következők: a csurgói ref. gimnázium évenkénti segélyezésére 1870-ben megszavaznak 316 frtot; a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete egyesület alaptőkéjének gyarapítására 1878-ban megszavaznak 5000 frtnyi alapítványt; 1880-ban az Országos Képzőművészeti Társulat javára 1000 frtot díjalapítvány gyanánt fizetnek be. Különös buzgósággal tárgyalják 1882-ben gróf Károlyi Gyulának, a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt-Egylete elnökének megkeresését az egyesületi alapítvány felől, 250 frtnyi alapítványt tesznek és felhívják a vármegye összes közönségét, hogy az egyletbe rendes tagul beálljanak.
A népnevelés előmozdításával a vármegye megtette minden a törvényhozástól ráutalt feladatát, így megalkotta az 1876. XXVIII. t.-cz. 8. §-a alapján a törvényhatósági népnevelési bizottságot. Természetesen az állam és a hatóságok nem oldhattak meg mindent, a társadalomra is sok feladat várt. Kitünt különösen id. gróf Somssich Imre, a ki több alapítványnyal is erősítette a vármegye két középiskoláját; azonkívül, mint képviselő, a nagyatádi és csurgói választókerületek népiskoláinak is juttatott adományokat. A vármegye jegyzőkönyvileg köszönte meg az összesen 34,000 frtra rúgó iskolai alapítványait, melyeket a gróf végrendeletében 50,000 frtra egészített ki.
A hazai ipar pártolásánál is korán állást foglal a vármegye. Az 1879. évi székesfehérvári kiállítás hatása alatt, Szalay Károly indítványára, kimondja a törvényhatóság, hogy ezentúl mindennemű szükségleteit kizárólag hazai ipartermékekből szerzi be és a társtörvényhatóságokat is hasonló irányú intézkedése felhívja; az iparosképzés érdekében pedig elhatározza, hogy az 1881-ben Budapesten felállított állami középipartanodában egy ifjat taníttat ki, a kit a tulajdon pénztárból 150 frtnyi évi segélylyel támogat.
A megye társadalmilag is szervezkedett a különféle egyesületek alapítására. A Kaposvári Nemzeti Kaszinó alapításának ideje – 1838 – összeesik Magyarország ébredésének korszakával, a Széchenyi István agitácziójával alakult pesti Nemzeti Kaszinó után tizenegy évre keletkezett s így legrégibb egyesülete a vármegyének. Kezdetben a vármegyebeli birtokososztály szolgáltatta a tagok zömét, polgárember nem volt tagja, s a nem nemesek közül csak az ú. n. honaráczior osztály tagjait vették fel. Az alkotmány helyreállítása óta, mióta Kaposvár városias fejlődésnek indult, alapszabályai megváltoztak, ma már tagjainak zöme a városi elem és a megyebeli birtokosok inkább csak kültagok. Történetét a kaszinó 70 éves fennállása alkalmából 1908-ban kiadott évkönyv örökíti meg s az alkalmi ünnepélyen Csorba Ede, az akkori elnök is ünnepi beszédben vázolta a kaszinó multját, mely 73 év után, 1911-ben végre a saját díszes helyiségébe költözött, a mi, miként a kaszinó falában elhelyezett emléktábla is hirdeti, Márffy Emil elnök és Szaplonczay Manó igazgató érdeme.
Az utolsó évtizedek kulturális eseményeinek tárgyalását későbbre halasztván, térjünk vissza a nyolczvanas évek történetéhez.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir