Az egyke.

Full text search

Az egyke.
A társadalmi kérdések közül a XX. század első tizedében leginkább kettő foglalkoztatta a törvényhatóságot: az egyke és a kivándorlás. Az egy-gyermekrendszer terjedésének meggátlásában a hatóság szerepe jóval kevesebb, mint a kivándorlás kérdésében. A közgyűléseken a kérdés többször szóba került ugyan, de végül abban állapodtak meg, hogy ez irányban az akcziót társadalmi úton folytatják. Az egyke ellen a vármegyében először a fiatalon elhunyt gróf Széchenyi Imre, somogyvári földbirtokos emelte fel szavát. Majd Arany Bálint, rinyaújlaki ref. tanító írt a nép számára „Pusztulunk, veszünk...” czímmel egy füzetet, a melyet a vármegye saját költségén nyomatott ki 3000 példányban s ingyen osztatott szét azokban a községekben, a hol e rendszer uralkodott. Ez még 1898-ban történt. Legújabban gróf Széchenyi Aladár lépett a mozgalom élére, a ki gyűléseket rendezett, a kérdést állandóan napirenden tartotta és az Omge szocziális bizottságában 1910-ben „Népesedés és nemzeti nagyság” czímén tartott felolvasását az alispán útján 800 példányban a vármegye tisztviselőinek, valamint a törvényhatósági bizottság tagjainak rendelkezésére bocsátotta, hogy őket a kérdés fontosságáról meggyőzze.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir