Újabb statárium.

Full text search

Újabb statárium.
A rablóvilágnak újabb vezére akadt 1876-ban Séta Pista személyében. Ekkor hirdettek az ő bandája ellen a vármegyében újabb statáriumot. A kihirdetés után a rablók Szlavóniába menekültek. Egyik rablót – névszerint Esze Ferenczet – Eszéken el is fogták, de mielőtt hazahozták, útközben, állítólag ellenállása miatt rámért ütések közben, meghalt. A banda zömével végre Igmándy szolgabíró számolt le. Május 6-án Branyasorán 11 pandurral rajtukütött s kölcsönösen tüzelni kezdtek egymásra. Később segítséget kapott a szolgabíró 16 honvéd és 4 csendőr személyében, a kiknek segítségével körülkerítette a rablókat. Reggel 5 órakor végződött a harcz, a mikor Tób, Lacza és Sátonyi, a még életben maradt rablók, lerakták a fegyvert, ellenben a vezér: Séta Pista inkább öngyilkossá lett, minthogy megadja magát. A közbiztonsági viszonyok javulására végül nagy hatással volt a csendőrség intézményének államosítása, a megyei pandurság megszüntetése. Az állami csendőrség intézménye vármegyénkben 1884 január 1-én kezdte meg működését, egyelőre 114 főnyi legénységgel.
De nemcsak közönséges rablók dúlták fel a vármegye nyugalmát, a politikai szenvedélyek, a pártok küzdelmei is néha átcsaptak a megengedett korlátokon s a vármegye vezérei kénytelenek voltak erősebb eszközökhöz folyamodni, hogy az izgatásoknak komolyabb következményei ne legyenek.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir