A nemzeti szellem védői.

Full text search

A nemzeti szellem védői.
A II. József alkotmányellenes uralkodása nyomán keletkezett nemzeti visszahatás Somogy vármegye férfiait is sorompóba szólítja a nemzeti ügy támogatására és a vármegyét is ott találjuk mindenütt, az elszánt harczosok között, az első sorokban. A felébredt nemzeti szellem Somogy főurait a legnemesebb felhevülésre buzdítja és lelkes odaadással sietnek a veszélyeztetett nemzetiség és a magyar nyelv védelmére; ott vannak a mozgalom szellemi munkásai között és ott látjuk őket mindenütt, a hol önzetlen anyagi és erkölcsi áldozatokat kell hozni a nemzeti kultúra felvirágoztatására. A vármegye területén élénk irodalmi élet keletkezik. A főúri kastélyok egy-egy góczpontjai lesznek a közszellemnek, hol a vármegye előkelőségei, írói, tudósai összejönnek, hogy arról tanácskozzanak, mit tehetnének a nemzeti művelődés emelésére. Ilyen középpont volt gróf Széchenyi Ferencz marczali és somogyvári kastélya, melyről azt írja Somssich Pál: „Gróf Széchenyi Ferencz ifjakat, kikben magasabbra törekvő lelket sejtett, rang- és születéskülönbség nélkül udvarába hívott meg, hogy ott megismertesse velük a nagyobb és 237műveltebb körök szokásait. Somssich Miklós, Bodonyi József, a derék jogtudós, a Talliánok, Stefaits Gáspár, Bezerédi Pál, Szalai József, Xantus Ignácz, Kozma Ferencz és mások, mind Széchenyi Ferencz udvarában képződtek”.
Hasonló gyülekezőhelyei voltak az előkelő politikusoknak, íróknak és tudósoknak a gróf Hunyady József kéthelyi-, gróf Festetics György csurgói kastélya, Sárdon a Somssich-kastély és Nagybajomban Sárközy István háza. Ezekhez méltón sorakoznak a Czinderyek, Csépánok, Juranicsok stb., kikhez sohasem fordult tudós, író eredmény nélkül támogatásért. Czindery László somogyi főispán 1000 forintot adott a magyar színészet emelésére (1794), Juranics László (1765) saját költségén adta ki Bacsányi János és több más költő műveit stb.
De irodalomtörténeti nevezetességre emeli Somogy vármegyét e korszakban az a körülmény, hogy a magyar irodalom három legnagyobb költője, Csokonai Vitéz Mihály, Pálóczi Horváth Ádám és Berzsenyi Dániel hosszabb ideig a vármegye területén tartózkodtak és Somogy földjétől, szellemétől ihletve, itt teremtették meg költői alkotásaik legjavát.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir