Madarász József.

Full text search

Madarász József.
Madarász József, orsz. képviselő, szül. 1814 aug. 27-én Nemeskisfaludon. A jogot Pesten és Sárospatakon hallgatta. Ezután Czindery László somogyi alispán mellett joggyakornok volt. Ekkor már résztvett a közügyekben és a sárkeresztúri kerület mint a távollevők követét felküldte az 1832–33. évi pozsonyi országgyűlésre. 1834-ben ügyvédi oklevelet szerzett, de a politikai mozgalmakban is élénk részt vett. Az 1848-iki országgyűlésre a sárkeresztúri kerület képviselőjének választotta. A szabadságharcz után elfogták és kilencz-évi várfogságra ítélték, de hat év mulva szabadonbocsáttatván, Amerikába bujdosott. Visszatérte után a sárkeresztúri kerület, 1861-ben, újra képviselőjének választotta és azóta állandóan ezt a kerületet képviselte. 1898 jan. 19-én, képviselővé történt megválasztatásának 50-ik évfordulóját, a sárkeresztúri kerület nagy lelkesedéssel ünnepelte meg. Az országházban a függetlenségi pártnak egyik köztisztelt vezére volt, tántoríthatatlan híve Magyarország függetlenségének. Az 1898–99-iki obstrukczió idejében a képviselőház korelnöke is volt. Mint író is minden időben hazánk függetlenségeért és a népjogokért harczolt az általa szerkesztett és kiadott lapokban: a Nép-Elemben (1848), a Debreczeni Lapokban (1849), később a Zászló czímű politikai napilapban (1869–1872).
Önálló művei: Érzelem. Székesfehérvár, 1837. – Képviselőjelölti hitelve. Czecze, 1848. – Madarász József beszédei az 1865–67. országgyűlésen. Pest, 1868. – Emlékirataim. 1831–1881. Bpest, 1883. – Több költeménye és A férfigyűlölő czímű egyfelvonásos vígjátéka megjelent az általa szerkesztett „Nefelejts” czímű füzetben.

Madarász József.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir