Sajtó.

Full text search

279Sajtó.
A haladás ösvényén az újabb korban oly diadalmas erővel kibontakozó és előretörő Somogy vármegyében, a századokon át harczi förgetegektől dúlt hősi regés „somogyi végeken”, ifjú a multja, rövidméretű a története a sajtónak is. Félszázadra tekinthet vissza a kaposvári öreg „Somogy”, az egyik legöregebb magyar újságírónak legidősebb, itt úttörő lapja is. Az utolsó évtized teremtett csak megfelelőbb talajt a modern hírlapírásnak s nevelt érdeklődő közönséget, immáron naponként megjelenő vármegyei lapok fenntartására.
A vármegye legrégibb s ma is számottevő újságja a kaposvári „Somogy” hetilap. Előbb vegyestartalmú volt, majd 1868 július 1-től mindmáig politikai hetilap. Alapításától kezdve egész a jelen időkig Roboz István szerkeszti, kezdetben ugyanő volt a kiadója is, 1874-től pedig a Somogy-Kaposvári Kereskedelmi- és Ipartársulat, majd 1876-tól ismét Roboz István. Előbb Nagykanizsán Fischel Fülöp, majd Kaposváron Jeiteles Herman nyomtatta, jelenleg a „Somogyvármegye nyomda és lapkiadó részvénytársaság” könyvnyomdájában készül. Hetenként egyszer megjelenő újság ma is. 1866 márczius 6-án indította meg Roboz István szerkesztő és laptulajdonos, s 1913 október 19-én, 50 éves fennállása alkalmából, szeretettel ünnepelték az érdemes szerkesztőt.
A „Független Somogy” 1872 április 24-én keletkezett, de még az évi deczember hó 15-én megszünt. Ez a politikai és vegyestartalmú hetilap az ellenzék közlönye volt, Németh Ignácz szerkesztette és adta ki, s Fischel Fülöp nyomtatta Nagykanizsán. Vasárnaponként jelent meg.
Kaposvárott jelent meg a „Somogyi Közlöny” vegyestartalmú hetilap. Jancsovics Gyula szerkesztette és adta ki, majd Prager József. Jancsovics Gyula nyomtatta. 1878 január 6-án keletkezett, s már 1878 június 8-án meg is szünt.
Kaposváron kétszer hetenként megjelenő politikai és vegyestartalmú lap volt a „Balpárt”, a szerkesztője és kiadója Gáspár Lajos volt. Jancsovics Gyula nyomtatta. 1879 január elsején keletkezett, de csakhamar megszünt.
A tulajdonképeni modern hírlapírás időszakát a „Somogyvármegye” napilap megindulásától számíthatjuk a vármegyében. Ez az újság 1905 június elsején indult meg Salgó Sándor szerkesztésével. Új hanggal, új színekkel, új ízléssel, a haladás eszméinek lüktető életerejével gazdagította a helyi sajtót. A „Somogyvármegye” fennállásának negyedik évében már saját házába költözött. A lapot kiadó „Somogyvármegye nyomda és lapkiadó részvénytársaság”-nak ma Somogyban a legelső nyomdája van, s a lapot is szedőgépekkel szedik.
Ugyanez irányban, ugyancsak a haladást szolgálva, a modern hírlapírás hasonló kellékeivel s elevenséggel felkészülten, indult meg 1904-ben a vármegye másik, ma is elterjedt napilapja, a „Somogyi Hirlap”, melynek az első szerkesztője Karácsonyi Aladár volt, a ki után Miklós Gyula, a majd Pogány Béla voltak a felelős szerkesztői, jelenleg pedig Reéz Pál.
E két meggyökeresedett napilapon kívül még más napilapokkal is kísérleteztek Kaposvárott; ilyenek voltak a „Kaposvári Hirlap”, mely 1907-ben indult meg, Schröder Béla szerkesztette, tizenegy hónapig állott fenn, s a „Somogyi Napló”, mely 18 hónapot élt meg.
A Roboz István lapján kívül Kaposvárott, az újabb időkben még két másik hetilap is megjelent. A „Somogyi Ujság”, a Poór Sándor ügyvéd lapja, a „Kaposvár”, a Venis Károly dr. ügyvéd hetilapja volt; ezt a lapot kezdétben Szalay Károly ügyvéd és Csondor János szerkesztette, illetőleg alapította. A „Népjog” cz. polg, hetilapot Ruza Ernő dr. szerkesztette.
De Kaposváron kívül is jelennek meg hetilapok, és pedig: Csurgón a „Csurgó és Vidéke”; Szigetváron a „Délsomogy” s a „Szigetvár és Vidéke”; Marczaliban a „Felsősomogy”; Tabon a „Tabi Ujság” és Nagyatádon a „Nagyatád”.
Somogynak voltak és vannak szaklapjai is. A „Társadalom” cz. hetilapot Hekinger István (Mesics György és Ötvös Jenő közreműködésével) 1883 január 1-én indította meg. 1884-től Mesics György szerkesztette és 1885-ben megszünt. Kaposvárott jelenik meg a „Somogyi Iskolaügy”; Rónai Sámuellel Lengyel István és Cságoly József társszerkesztők vezetik. Somogynak legrégibb közoktatásügyi lapja volt a ,,Somogymegyei Tanügyi Lap”, mely havonként háromszor jelent meg Kaposvárott. Még Kovács-Sebestény Gyula szerkesztette és alapította 1872 október 20-án s 1873 szept. 20-án megszünt. Felemlítjük még a „Somogyi Kisgazda” czímű, Nagyatádon megjelenő újságot is.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir