Sárközy István.

Full text search

Sárközy István.
Sárközy István, megyei alispán, az irodalomnak nagy pártfogója, szül. 1759 ápr. 22-én Kisasszondon. A jogot elvégezvén, a katonai pályára lépett, de ezt csakhamar odahagyta, megyei szolgálatba szegődött és Somogyban 1785-ben aljegyző, 1786-ban ellenőr, 1790-ben táblabíró, 1794-ben főbíró, 1824–36. Somogy vármegye alispánja lett. 1837-ben a consiliarius czímet kapta. Mikor II. József halálakor a koronát Bécsből visszahozták, ő is tagja volt a koronát őrző nemességnek. Nemcsak a megyei, hanem az egyházi életben is nagy érdemei vannak. 1793-ban a belsősomogyi ref. egyház gondnokául választotta meg és ez időtől kezdve haláláig, 52 évig, a legnagyobb buzgalommal szolgálta egyháza ügyeit. A csurgói gimnázium alapításában is nagy része van. A tudományokat és irodalmat kedvelő emberként, barátságban és levelezésben állott kora legtöbb írójával, kiket jótanácscsal és, ha kellett, pénzzel is támogatott. Kazinczy igen nagyrabecsülte a nemes gondolkodású, műveltlelkű alispánt, kivel élénk levelezésben állott. Sárközy nagybajomi kastélya szellemi középpontja volt az egész Dunántúlnak, s abban az időben az ország majdnem minden nevezetesebb írója megfordult ott. Berzsenyi Dániel, Pálóczi Horváth Ádám állandó jóbarátságban voltak vele. Legnagyobb figyelemmel és szeretettel karolta fel Csokonai Vitéz Mihályt, a kit egy egész évig vendégül látott házánál. Ő szerezte meg Csokonainak a csurgói gimnázium preczeptori állását is. Meghalt 1845 aug. 29-én Nagybajomban.
Mint irodalomkedvelő, maga is fordított néhány költeményt Blumauer és Schubert műveiből. – 1811-ben kiadott egy Somogy vármegyére vonatkozó Távolságelőadó Könyvecskét. – Kéziratban megmaradt a debreczeni ref. főiskola könyvtárában a Gall József dr. koponyatudományából kiszedegetett nevezetességek stb. czímű munkája. – Kazinczy Ferenczhez írt leveleit kiadta a Magy. Tud Akadémia.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir