De Camelis József.

Full text search

De Camelis József.
A római kath. egyházzal való egyesülés alakilag tehát meg volt kötve, de teljes megvalósulása csak négy évtized mulva, az 1690. év táján következett be, minek egyrészt az volt az oka, hogy az évszázadokon át ápolt schismatikus szellemből egyszerre kibontakozni nem lehetett, másrészt pedig a Rákóczyak, kik ellenségei voltak az uniónak, egyes vármegyékben még találtató, hittől szakadottak részére görög nem egyesült püspököket neveztek ki. Ily körülmények között Kolonics Leopold esztergomi biboros-érsek 1689-ben Rómából De Camelis József gör. kath. szerzetest hívta meg a munkácsi püspöki székre, hogy ez, ismert erélyességével, az uniót teljes diadalra segítse. E választás azonban a görög kath. klerusban nagy elégedetlenséget okozott, nemcsak azért, mert De Camelis püspökké történt kinevezésében az unióban kikötött szabad püspökválasztási jog megsértetett, de főképen azért, mert ez időtől kezdve a munkácsi püspökség önállóságát elvesztette, s egész 1771-ig a munkácsi püspökök csak mint apostoli vikáriusok, az egri püspökök főhatósága alatt, mint azoknak püspöki helyettesei működtek. De Camelis József valóban sikerrel terjeszté az uniót, s a megbomlott egyházi fegyelem ügyét is nagy tapintattal rendezte. Hivatalos egyházi látogatás czéljából gyakran megjelent Szabolcs vármegyében, hol egyházi gyűléseket is tartott, melyekről, mint minden hivatalos intézkedéséről, naplót vezetett. Elévülhetetlen érdeme, hogy 1692-ben Kolonics érsek segélyezése mellett, erkölcsnemesítő könyveket adatott ki a szabolcsmegyei görög-katholikus papság és hívek részére. Hogy De Camelis J. püspök nagy tudománya és erélye miatt egyházmegyéje összes hívei előtt is nagy tekintélylyel bírt, onnan is kitűnik, mert Fenesy György egri püspök őt kérte fel, hogy a Julián- és Gergely-féle naptár egyesítését nagy befolyásával eszközölné. Ezen felhívásra De Camelis J. 1691-ben írott levelében azt válaszolja: hogy „a naptáregyesítés mind vallási, mind politikai tekintetben igen kivánatos lenne ugyan, de a fennálló viszonyok között az most kivihetetlen; megigéri azonban, ha Isten élteti, törekedni fog arra, hogy az egyesült gör. kath. egyház is elfogadja a Gergely-féle naptárt és időszámítást.”

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir