Jendrássik Jenő.

Full text search

Jendrássik Jenő.
Jendrássik Jenő Lipót András dr., egyetemi tanár, fiziologus, a M. Tud. Akadémia rendes tagja, szül. 1824 nov. 18-án, Kapnikbányán. Kezdetben Pesten a bölcsészetet hallgatta, majd a jogi pályára lépett, de természettudományi olvasmányai, különösen Humboldt Kosmosának tanulmányozása, az anatomiára irányították figyelmét és 1847-ben beiratkozott a bécsi orvosi egyetemre, hol 1853-ban orvosi oklevelet nyert, melyhez 1855-ben műtői oklevelet is szerzett. 1857-ben a kolozsvári, majd 1860-ban a budapesti orvosi egyetemen foglalta el az élettani tanszéket, melyen gondosan kidolgozott előadásaiban arra törekedett, hogy hallgatóit az élettani gondolkodás mélyebb részleteibe is bevezesse. Törekvésében, hogy fiziológiai iskolát alapítson, nagyban elősegítette az új élettani intézet alapítása, melynek építését (1873–75) ő vezette és melynek berendezésében számos czélszerű újítást eszközölt és az intézetet több általa tervezett műszerrel rendezte be. Tudományos kutatásai közűl a legfontosabbak az izomműködésre vonatkozók. Tudományos munkásságáért az Akadémia 1880-ban rendes taggá választván, elismeréssel jutalmazta; 1868–69-ben az orvosi kar dékánja, később a budapesti egyetem rektora is volt, 1873-ban a király a III. oszt, vaskorona-renddel tüntette ki. Meghalt 1891 márcz. 3-án.
Számos orvostudományi értekezésén kívül, melyek a hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg, fontosabb munkái: Két új szemmérészeti mód (1867). Hang-elemző készülék a fül általi hangelemzésnek mintaszerü utánzására (1873). Népszerű tudományos előadások (1874). Az izomműködésre vonatkozó művei: Értekezések a myomechanika köréből (1881). Beitrag zur Analyse der Zuckungswelle. Über die Ursachen der in den Muskeln nach der Einwirkung constantor Ströme auftretenden Strömungserscheinungen. Kisérleti és kritikai tanulmányok azon molekuláris folyamatok felett, a melyek az izomösszehúzódásnál végbemennek. Polydromotor. Esmyografion. A villamáram által az izomban előidézett áramlatok okairól (1878). A magától sorakoztató cső-myografium és alkalmazásának vázlata (1882). Az exact vizsgálati módszer jelentőségéről (1883). stb. Számos értékes fiziologiai értekezése kéziratban maradt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir